Két belső védője hiányában Luiz Felipe Scolari menedzser a szerb Braniszlav Ivanovicsnak szavazott bizalmat a Kékek kezdőtizenegyében, aki hivatalos mérkőzésen először aggatta magára a londoniak mezét. A Csefere ellen az első perctől lehetőséget kapó Salomon Kalou csak a kispadon kapott helyet, a helyén Nicolas Anelka riogatta az Aston Villa védelmét.
A gólt mégis egy középpályás, Joe Cole szerezte, aki kegyetlenül a rövidsarokba vágta az elé kerülő labdát. A fővárosiak perceken belül meg is duplázhatták volna előnyüket, ám Anelka 22 méterről leadott, bivalyerős lövése a felsőlécet forgácsolta szét.
Három perccel a játékrész vége előtt a francia mutatta meg, hogy nem felejtett el gólt rúgni: miután Green kétszer is bravúrosan védett előbb Ballack, majd Anelka lövése után, utóbbi nagy nehézségek árán bekotorta a labdát közvetlen közelről.
A birminghamiek nem találták a fogást a hazaiakon, és egy-két kósza kísérlettől eltekintve esélyük sem volt arra, hogy komolyan veszélyeztessék Petr Cech kapuját.
A második játékrész langyos iramban zajlott, és könnyed labdázgatással várták a csapatok, hogy felharsanjon Chris Foy végső sípszava. A Chelsea 2-0-s győzelmével továbbra is vezeti a tabellát, míg a Villa nem tudott felzárkózni a közvetlen élmezőnybe.
(sporthirado.hu)