Körmendy Zsuzsanna: Néhány hete egy amerikai pénzügyi tanácsadó öngyilkosságot követett el. De előtte kiirtotta a családját. A híradófelvételek mutatták a házát, elég rendes volt. Elképzeltem, a hitelválság nyomán a legrosszabb esetben mi várt volna az Egyesült Államokban erre a tanácsadóra. Mondjuk arra az életszínvonalra zuhant volna vissza, amelyen idehaza él egy többdiplomás, magasan kvalifikált, kiemelkedően hasznos, kreatív munkát végző értelmiségi. A hír csak úgy átsuhant a médián. Senki nem kérdezte meg: hát akkora sötétség borult erre az emberre, hogy ettől ki kellett oltania a gyerekei szemében a fényt? Ez csak úgy megtörténhet? A huszonegyedik századi Amerika – és hozzátehetjük: Európa – igazi tragédiája ez. Hogy e híradáson senki nem ütközött meg. A kereszténységben ez nem tud megtörténni. S itt most nem az dönt, hogy a családirtó felekezeteken kívüli ateista, vagy éppen templomba járó római katolikus szülők kereszteltették meg annak idején. Talán úgy kellett volna fogalmaznom: a kereszténység lényegének fölismerése után ilyen történet nem létezik, nem létezhet. Az a hit, amely az élet tiszteletén alapul, s a gyermeket Isten áldásának tekinti, nem engedi meg az értékek olyan mérvű átrendeződését, amely lehetővé teszi, hogy bankok beomlása, kamatlábak emelkedése, hitelek zárolása és hasonlók következtében fegyvert fogjunk az utódainkban folytatódó, másoktól kapott és másoknak továbbadandó életre. Benne járunk az őszben, ilyenkor már vissza lehet tekinteni az esztendőre. A Biblia éve lehetett volna színtelen-szagtalan megemlékezéssorozat. Valami oknál fogva nem az lett. Súlyosan értékhiányos korunkban akárhányszor esett szó a Bibliáról, szinte minden alkalommal egy talpalatnyi állandóságra figyelhettünk föl. Ki gondolta volna, hogy ezen a régi könyvön az irónia éle ennyire kicsorbul.
(Magyar Nemzet, 2008. október 20.)
