Lengyelország a jövő év első negyedének végére szeretné biztosítani a feltételeket a belépéshez az euróövezeti tagság előszobájának mondott ERM-II rendszerbe, majd 2012. január 1-től válna az eurózóna tagjává – nyilatkozott a lengyel kormányzat euróövezeti tagsági tervezetéről a kabinet egyik illetékese nemrégiben.
Korábban a lengyel pénzügyminiszter-helyettes megerősítette, hogy a tervezet elkészült és kormányzati jóváhagyására október végéig sor kerülhet. Mihelyt ez megtörténik, a lengyel kormány megkezdi tárgyalásait az ügyben az Európai Bizottsággal – derült ki nyilatkozatából. Azt is jelezte, hogy az ERM-II árfolyamrendszerbe az ország a jövő év első felében lépne, hogy az euróövezeti belépés feltételei létrejöhessenek 2011 közepére.
A kabinet illetékese szólt arról is, hogy a lehetőség szerint a kormány még ebben a hónapban szeretné a zloty euró középárfolyamát rögzíteni. Azt is elmondta, hogy az euróövezeti inflációs feltételt Lengyelország még az ERM-II-be történő belépése előtt szeretné teljesíteni.
(MTI)
Hogyan halmozott hazugságot hazugságra az MI5 a nőket bántalmazó neonáci kém ügyében?
