Még lélegeztetőgépen az egyik sérült

Továbbra is lélegeztetőgép segíti életben tartani a Monorierdőnél történt vonatbaleset német sérültjét; állapota stabil, de még hetekig maradhat kórházban – közölte Pácserné Bozi Judit, az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) kommunikációs osztályának vezetője szerdán az MTI-vel.

MNO
2008. 10. 08. 11:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az osztályvezető elmondta: a 19 éves lányt az elmúlt két napban többször is megműtötték, a keddi műtét egész nap tartott. A német lányt egyelőre lélegeztetőgépen tartják. Mivel az állapota stabil, ezért csütörtökön megpróbálják fokozatosan levenni a létfenntartó gépről. A sérült előreláthatólag még hetekig kórházban marad, de a lábadozás hónapokig is elhúzódhat – tette hozzá az osztályvezető, Sulyok Balázs. A Merényi Gusztáv Kórház baleseti osztályának helyettes vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy egy beteget szerdán hazaengednek, rajta kívül még két sérült fekszik a kórházban, az ő állapotuk egyre javul – tette hozzá. Arról, hogy a két beteg mikor hagyhatja el a kórházat, nem tudott beszámolni a helyettes vezető.

A ceglédi Toldy Ferenc Kórházban az odaszállított négy beteg közül még senki sem hagyta el az intézményt, de állapotuk kielégítő – közölte Gyáni Éva, a kórház orvos igazgatója. Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője azt közölte: a vasúttársaságnál elindított belső vizsgálat jelenleg is tart, így ezzel kapcsolatos információkat csak annak befejeztével tud adni. Azt, hogy mikorra várható a vizsgálati eredmény, egyelőre nem tudta megmondani a szóvivő.

Hozzátette, hogy a Budapest–Cegléd-vasútvonalon zavartalan a forgalom, de a balesetben érintett szakaszon továbbra is sebességkorlátozás van érvényben, amit még szerdán feloldhatnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.