Az országos szervezet több mint egyéves előkészítés után néhány hete jött létre – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Glonczi Béla, a Roma Polgári Védelem regionális vezetője és Szilárdi László, a Vajdák a Romákért Alapítvány szóvivője.
Fontos célként említették azt is, hogy ezzel munkahelyet, munkaalkalmat teremtenek, mert a hagyományos értelemben vett polgári védelmi szakemberekhez hasonlóan ők is juttatást kapnak a munkáért. Glonczi Béla kiemelte, hogy a szervezet pártoktól, politikától független. Hódmezővásárhelyen van a bázisa, ahol már voltak, vannak és még lesznek képzések.
(Észak-Magyarország)
Azt beszélték, valaki meghalt – több baleset történt a nógrádi fesztiválon, a szombati programot lefújták
