Megpróbált elmenekülni a pénzügyőrök elől

A Vám- és Pénzügyőrség közúti ellenőrzése elől megpróbált elmenekülni egy cigarettacsempész, eközben autójával elsodort egy vámnyomozót, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - tájékoztatta Sipos Jenő, a VPOP szóvivője az MTI-t vasárnap.

MNO
2008. 10. 05. 11:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vámnyomozók két személygépkocsit állítottak meg ellenőrzésre vasárnap hajnalban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, Nagykálló és Oros között. Az egyik autó vezetője megpróbált az intézkedés elől elmenekülni úgy, hogy az egyik vámnyomozó kezére rázárta az autó ajtaját, majd gázt adott. E közben az autó magával rántotta a nyomozót, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – mondta el a szóvivő.

Néhány száz méterrel odébb sikerült megállítani a menekülő autóst, akinek gépkocsijában 20 ezer doboz, több mint 11 millió forint értékű cigarettát találtak elrejtve. A vizsgálat során kiderült, hogy a sofőr többszörösen büntetett előéletű, és körözött személy. Sipos Jenő közölte, hogy a férfit előállították, ellene jövedéki orgazdaság miatt indul eljárás, továbbá közúti veszélyeztetés bűntette miatt is felelnie kell.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.