A rendőrőrsön egy tálib öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, a támadásban egy amerikai katona meghalt, hat ember megsebesült – közölték az afgán hatóságok.
A tárca közölte: a Puli-Humriban működő magyar vezetésű tartományi újjáépítési csoportot (PRT) egy ISAF (Nemzetközi Biztonsági Támogatási Erő) katonai delegáció látogatta meg. A program részeként a delegációt a magyar katonák elkísérték a városi rendőrparancsnokságra, ahol a vendégek a helyi rendőrök képzési körülményeiről tájékozódtak. Az épület udvarán éppen az afgán rendőrök kiképzésével foglalkozó nemzetközi civil csoport (Police Mentoring Team) dolgozott, amelyben egyébként nincs magyar résztvevő.
A rendőrparancsnokság udvarán ekkor következett be a robbanás, amelyet az eddigi vizsgálatok szerint feltehetőleg egy álcázott öngyilkos merénylő okozott – tette hozzá a minisztérium.
A HM közleménye szerint a robbanásban a civil kiképzőcsoport két tagja életét vesztette, egy pedig sérüléseket szenvedett. A delegációt kísérő magyar katonák közül egy könnyebben megsérült, őt a PRT-táborban ellátták, majd a másik sérülttel együtt további vizsgálatra a mazar-e-sharifi kórházba szállították.
A katona hozzátartozóit értesítették, a történteket az ISAF illetékesei vizsgálják ki.
(MTI)