Oda a Főgáz – Fónagy: A tetőt is eladják a fejünk fölül

Az MSZP–SZDSZ-képviselők szavazataival elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön az önkormányzat vagyonrendeletének módosítását, amely szerint a cég a továbbiakban nem közszolgáltatói besorolást kap. Fónagy János azonban elmondta, hogy egy kiemelt jelentőségű közszolgáltató cég privatizálása ellentétes a nyugat-európai gyakorlattal, valójában arról van szó, hogy a „tetőt is eladják a fejünk fölül”.• Novemberben tartják a rendkívüli közgyűlést a Főgáz eladásáról

MNO
2008. 10. 30. 15:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Somlyódy Csaba és Tüttő Kata szocialista képviselők az önkormányzat vagyonrendeletének módosítására vonatkozó javaslatát – amit szavazás nélkül befogadott az előterjesztést jegyző két főpolgármester-helyettes – a Fidesz–KDNP tagjai a Főgáz-privatizációt előkészítő elősegítő lépésként értékelték. A szocialisták szerint a gázbeszerzés törvényi liberalizálása után értelmét vesztette a Fővárosi Gázművek gázszolgáltatási közfeladata.

Fónagy János (Fidesz) és Bagdy Gábor (KDNP) felhívta a figyelmet arra, hogy a Főgáz eladása esetén rontaná az eladási árat, ha továbbra is fennmaradna a cég közszolgáltatói besorolása. Fónagy János kitért arra is, hogy a Főgáz eladása ellentétes a nyugat-európai gyakorlattal, ahol a stratégiailag fontos közszolgáltató cégeket közösségi tulajdonban tartják. Az exminiszter szerint a Főgáz-privatizáció kapcsán már messze nem a családi ezüst eladásáról, hanem arról van szó, hogy „már a tetőt is eladják a fejünk fölül”. A politikus úgy vélte, hogy a parlament által nemrég széles konszenzussal elfogadott lex Mol törvényhez hasonló eljárásra, a stratégiai vállalatok köztulajdonban tartásáról kellene határozni fővárosi szinten is, ahelyett, hogy ilyen fontos cég eladását szorgalmazzák.

Somlyódy Csaba egyebek közt rámutatott, hogy egy piaci versenyben lévő cég aligha kötelezhető közszolgálatiságra.

Tarlós István Fidesz-frakcióvezető megjegyezte, hogy nem véletlenül került a szocialista módosító indítvány a közgyűlés elé. „Ismerjük már ezeket a módszereket a Fővárosi Közgyűlés működésében” – jegyezte meg, utalva arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak nem az az egyetlen, elsődleges feladata, hogy piaci törekvéseket segítsen kielégíteni. Kijelentette: ha a városvezetés néhány szavazattal eladja novemberben a Főgázt, „akkor olyat vesz a nyakába, amit nem biztos, hogy a nyakába kellene venni”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.