Önkormányzati lakásokat adtak át Kolozsváron

Közel háromszáz család vehette át szerdán az Ószer negyedi szociális lakások kulcsát. Nagy részük régóta várt erre a pillanatra, sok év hányattatás után talált végre otthonra.

MNO
2008. 10. 30. 12:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örömkönnyeikkel küszködtek szerdán azok a kolozsváriak, akik több év várakozás után átvehették Emil Boc polgármestertől, illetve a városháza alkalmazottaitól az egykori Ószerpiac helyén felépült új negyed tömbházaiban számukra kiutalt lakrészek kulcsát. A 27 405 négyzetméteres lakónegyedet 54,2 millió lejes beruházással építette a helyi önkormányzat. Mint Emil Boc az avatóünnepségen hangsúlyozta, az 1989. decemberi rendszerváltás óta nemcsak Kolozsváron, hanem az országban ez az első olyan lakónegyed, amely kimondottan helyi önkormányzati pénzforrásokból épült.

A 271 lakrész többsége egyszobás, 38,6 négyzetméter lakterülettel. 85 lakás pedig kétszobás, ezek lakterülete 52,9 négyzetméter. A lakások frissen festve, szalagparkettel, teljesen felszerelt fürdőszobával várták szerdán a beköltözőket. Az egyik tömbház földszintjén napközit alakítottak ki a gyermekek számára, akik két csoportra osztva tanulhatnak az új intézményben. A gyermekek a haszonélvezői a tömbházak között kialakított 15 játszótérnek is, ahol hinta, csúszda, mérleghinta várja a kicsiket. Az új negyed lakosai számára orvosi rendelőt is kialakítottak. Egyelőre még csak 30 parkolóhely áll az autótulajdonosok rendelkezésére, ám Emil Boc szerdán ígéretet tett, hogy ezek száma a jövőben nőni fog.

(kronika.ro)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.