Ónody-Molnár Dóra: De ki megy oda, ahová mindenki mehet? Kevesen, hiszen akkor az egésznek nincs valódi tétje. A lehető legszélesebb összefogáshoz a lehető legkisebb közös nevezőt találták meg összekötő kapocsnak az alapítók: az alkotmány szövegét és a politikaellenes közhangulatot. Az alkotmányra hivatkozni elsőre szép gondolat, másodikra viszont meglehetősen üres. Magyarországon, az álszentek országában az összes antiszemita, rasszista, homofób elmondja, hogy ő nem antiszemita, nem rasszista, nem homofób. „Mutassák azt az alkotmányt, hol kell aláírni?” – szól az is, aki szerint a nagyorrúak, a köcsögök és a dakoták meghúzhatnák már végre magukat. Mindennap ezt a maszatolást látjuk, ez rombolja az értékeket, de a Tarka magyar! nem a maszatolók és az értékrombolók ellen lépett fel, ami ugyan megosztó lenne, bár hasznos, hanem általában a kirekesztés ellen, ami helyes, de nagy mozgósító ereje láthatóan nincs.
(Népszabadság, 2008. október 6.)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
