A kis iskolák megmentéséért országos összefogást kezdeményez Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke 2008. október 18-ra, a Tolna megyei Sárszentlőrincre. A demonstratív találkozó célja olyan konkrét javaslatok megfogalmazása a költségvetés, illetve az ágazati jogszabályok módosításához az Országgyűlésnek, amellyel biztosított lesz a kistelepüléseken is az iskolák működtetése. „A találkozón az ország minden részéről várjuk az ügyben érintett települések polgármestereit, iskolaigazgatókat, pedagógiai szakmai szervezetek képviselőit és szakpolitikusokat”.
Köztudott: a kis iskolákért folytatott küzdelemhez már több mint 200 település csatlakozott. Szeptember közepén az OKM alkalmazottai pedig az ablakaik alá szervezett fotókiállítás segítségével tekinthették meg művüket, a lelakatolt iskolákat.
A szervezők úgy vélik: mindannyiunk közös érdeke, hogy a felnövekvő generációk, gyermekeink megfelelő oktatási-nevelési intézményekbe járjanak. Ez szükséges ahhoz, hogy egészséges lelkületű, jól képzett, a múlt és a jövő iránt fogékony és elkötelezett polgárokká váljanak. A magyar iskolarendszerben az elmúlt években lezajlott változások nem efelé vezetnek – fogalmaz a közlemény.
A teljesítményfinanszírozás, az intézményi integrációkat preferáló jogszabályok egyre nehezebb helyzetbe hozzák az oktatás résztvevőit. Ezek a döntések mára a legtöbb kistelepülés iskolájának létét veszélyeztetik, aminek következménye a felső tagozatok és helyenként az iskolák teljes bezárásának tendenciája. A fejlemények közvetlenül a gyermekeket és az iskolákat érintik, közvetve azonban a kistelepülések rövid idő alatt történő teljes felszámolását vetítik előre.
(MNO)
Hamarosan megkezdődhet a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
