Rendőrkézen 37 csaló

Csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsít a kaposvári rendőrkapitányság 37 embert, akik hamis munkáltatói igazolással több mint 21 millió forint értékben vettek fel hitelt, illetve vásároltak elektromos berendezéseket négy valós gazdasági tevékenységet nem folytató cég megbízásából, illetve közreműködésével – közölte a rendőrség csütörtökön.

MNO
2008. 10. 02. 15:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezárultak a gyanúsítotti kihallgatások az ügyben, amelyben a múlt év elején kezdtek el nyomozni – mondta el Hegedűs Gábor, a bűnügyi osztály nyomozója. Hozzátette: mára felgöngyölítették a bűncselekményben részt vevők teljes körét, összesen 37 gyanúsított ellen folyik eljárás – tette hozzá. A nyomozó elmondása szerint volt, aki saját célra, mások a cégtől kapott megbízással vásároltak műszaki cikkeket, melyeket megbízójuk továbbértékesített; voltak olyanok is, akik kölcsönt vettek fel, miközben tudták, hogy azt nem fogják tudni visszafizetni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.