Seszták Ágnes: Hát nem sokkal kifizetődőbb baloldalinak lenni? Belesimulni a szocialista párt ölelő karjaiba, és rábízni magát Gyurcsány Ferenc vagy Hiller István szellemi alapvetésére? Mint halljuk, elkészült a modern szociáldemokrácia kiskátéja olyan ideológusok nyomán, mint Bayer József, Ormos Mária vagy Krausz Tamás. Állítólag külön fejezet foglalkozik az utcai randalírozás megfékezésével, egyben megállapítják, hogy a modern baloldal 1989-ben született meg, az MSZP mint a legsikeresebb párt képben. Hol vagyunk már a nagy francia forradalomtól, ahol a szabadság, egyenlőség, testvériség elindította a baloldalt azon az úton, amely végül, százmillió halottal a háta mögött, a hazug ideológia mentén nálunk is pusztított ötven évig? És mégis, a másik tomboló ideológiát, a nácizmusét a második világháború befejeztével említeni sem tanácsos. Európában a náci és a fasiszta jelző vállalhatatlan, a „fasiszta fenevad” ideológiája halott. Mindennap úttörő-becsületszavunkat kell adnunk, hogy még a gondolatainkba sem lopakodik be semmiféle náci alapvetés, jobboldali gondolatbűn, radikális eszme, kirekesztés. Jobboldalinak lenni, ha nem is főbenjáró bűn a mai Magyarországon, de a leggyanúsabb magatartás. Miközben baloldalinak lenni büszkeség.
(Magyar Nemzet, 2008. oktober 3.)
599 Daytona után itt az 1 ráadás
