Szudánba szállított fegyvereket Ukrajna?

Ukrajnában csendesen érlelődik az utóbbi évek talán legnagyobb nemzetközi botránya. A szomáliai kalózok által fogságban tartott ukrán teherhajóról van szó, mely a hivatalos közlemények szerint Kenyába szállított ukrán tankokat (33 darab T–72-est), viszont sokan arra gyanakszanak, hogy Dél-Szudán volt az úti cél. Az ország első emberei: az államfő, a kormányfő és a védelmi miniszter természetesen mindezzel kapcsolatban hallgatnak – jegyezte meg Leonyid Hracs, az Ukrán Kommunista Párt képviselője a Fraza napilapnak adott interjújában.

MNO
2008. 10. 02. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az említett személyek annak örülnének a legjobban, ha a kalózok eladnák a hajó rakományát, vagy elsüllyesztenék a hajót. A legcélszerűbb viszont az lenne, ha egy ideiglenes parlamenti bizottság foglalkozna az ügy körülményeinek a kivizsgálásával – fűzte hozzá Hracs. Az éles nemzetközi kijelentések és a szigorú szankciók kockázata meglehetősen magas, hiszen minden jel arra utal, hogy a tankok nem Kenyába, hanem Szudánba, a helyi felkelőkhöz tartottak, akik már 2003 óta polgárháborút folytatnak a kormánnyal.

Erre utal az a tény is, hogy Kenya eddig sohasem vásárolt szovjet (posztszovjet) tankokat. Korábban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kína látta el a kenyai fegyverszükségletet, pillanatnyilag pedig angol tankokat használnak. Ezzel ellentétben Dél-Szudán tavaly 50 darab T–54-est vásárolt. A kenyai kormány nem kívánta megmagyarázni, miért is lett hirtelen szükségük az ukrán tankokra.

Az sem kizárt, hogy az Egyesült Államok áll a háttérben. Ebben az esetben viszont a Fehér Ház is érdekelt az ügy mielőbbi eltussolásában. Mindehhez pedig csak célba kell juttatniuk a rakományt. Valószínűleg ezért tartózkodik az amerikai ötödik flotta több hajója is a Faina látóhatárán belül. Az ukrán hajót egy hete kerítették hatalmukba szomáliai kalózok. A Faina nevű hajón az elrablása idején 21 ember – 17 ukrán, három orosz és egy lett állampolgár – tartózkodott.

(karpatinfo.net)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.