Távolodik az eurótól Románia?

A bérek erőltetett ütemű növelése az életszínvonal csökkenéséhez vezet, hívta fel a figyelmet a jegybank kormányzója. Mugur Isarescu kijelentette: az általa vezetett pénzintézet nincs a fizetésemelések ellen, de úgy véli, hogy bizonyos szempontokról semmiképpen nem kellene megfeledkezniük az illetékeseknek, amikor az ezzel kapcsolatos döntést meghozzák. Például arról, hogy a béremelés mértéke ne haladja meg a termelés hatékonyságának növekedését.

MNO
2008. 10. 04. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Román Nemzeti Bank azt szeretné, ha olyan körülmények alakulnának ki a hazai gazdaságban, amelyeknek köszönhetően rizikómentesen lehetne több pénzt juttatni a dolgozóknak. Ha nincsenek tekintettel a piac működésének elemi szabályaira, az infláció elszabadulására, valamint a nemzeti fizetőeszköz valutában kifejezett értékének folyamatos romlására lehet számítani, ráadásul azt is kockáztatjuk, hogy ne tudjuk teljesíteni az euró tervezett bevezetése okán vállalt konvergenciaprogram célkitűzéseit” – mondta Mugur Isarescu. A jegybank kormányzója arra intette a romániai adófizetőket, hogy megtakarított pénzüket ne váltsák valutára, hanem inkább lejes letétben helyezzék el.

(paprikaradio.ro)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.