Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára úgy vélekedett: a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiához Somogy az egészség- és az ökoturizmus révén kapcsolódhat eredménnyel. Rámutatott: prioritásokat kell megfogalmazni, amelyben első helyen a turisztikai vonzerejű helyeket és „attrakciókat” kell fejleszteni a megyében, továbbá a szolgáltatásokat és a szálláshelyeket. Az államtitkár kiemelte: egészségturizmushoz a gyógyfürdők fejlesztése, a „szelíd turizmushoz” pedig a Zselic és Dráva vidéke ad jó alapokat.
Kovács Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy Somogy speciális helyzetben van, mivel a tervezésnél azt is számításba kell venni, hogy a dél-dunántúli régió mellett érintett a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet turisztikai stratégiájában. Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke szerint Somogy megyében az elkövetkező időszakban elsősorban szálláshelyek szolgáltatásainak színvonalát kell fejleszteni és bővíteni a turisztikai vonzerőt jelentő helyek kínálatát.
(MTI)
Ilyen lehet egy tornádó – tető nélküli csupasz házak, horrortemető maradt a brutális vihar után Tiszalúcon
