A Kazinczy térről Csácsbozsok irányába vezető, másfél kilométeres kerékpárút költségének 85 százalékát, több mint 60 millió forintot pályázati támogatásból finanszíroznak. Naponta közel húszezer jármű halad át a 76-os út zalaegerszegi szakaszán, három-négy csomópont is segíti a közlekedést, ezért nem volt lehetőség a kerékpársáv leválasztására. A kerékpárút kialakítását a gyalogosjárda korrekciójával oldották meg, vegyes – gyalogos-kerékpáros – út épült a belvárostól a kereskedelmi központig.
A vasúti átjárónál fénysorompós, a Stadion utcai kereszteződésnél pedig jelzőlámpás rendszert alakítottak ki. A kerékpárút a Parkerdőn halad át, ahol minimális fakivágással alakították ki az utat. A beruházást november közepén adják át, de már újabb tervek készültek a csácsi városrészig ugyancsak biztonságos, közvilágítással ellátott szakasz kiépítésére is – közölte Kámán István, az önkormányzat útépítési és közlekedési csoportjának vezetője.
(MTI)
McEnroe a tetőn csüng Wimbledonban, közben Fucsovics miatt ekézik
