Válság: korlátozza a gyártást a Skoda

Október végén egy hétre leállítja az autógyártást a csehországi Skoda Auto gyár a pénzpiaci válság miatt. Ez mintegy 13 ezerrel kevesebb új autót jelent – jelentette hétfőn a Mladá Fronta Dnes című cseh lap Fred Kapplerre, a Skoda igazgató tanácsának kereskedelemért felelős tagjára hivatkozva.

MNO
2008. 10. 06. 7:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Igen, az utolsó negyedévi tervet csökkentenünk kellett. Öt napra leállunk. Ez mintegy 13 ezer autóval kevesebbet jelent” – mondta a lapnak Kappler. Az autógyár vezetésének korábbi döntése alapján két napra állt volna le a munka: szeptember 26-án és október 31-én. Ez azt jelentette, hogy összesen mintegy 2500 autóval gyártott volna kevesebbet a tervezettnél a német Volkswagen csoportba tartozó Skoda. A most bejelentett korlátozás tehát jóval nagyobb mértékű.

A Skoda ugyanakkor azt tervezi, hogy akárcsak a korábbi években karácsonykor az idén leáll két hétre. Kappler szerint nem lehet kizárni, illetve a helyzet alakulásától függ, hogy ez a szünet nem lesz-e hosszabb. „A nemzetközi pénzügyi szektor válságának következményei az európai piacon is nyomokat hagytak. Mint a legnagyobb cseh exportőr nehezen tudunk megbirkózni ezekkel a negatív hatásokkal, amelyeket ráadásul a korona növekvő árfolyama tovább erősített. Ezért a termelés korlátozásával reagálunk” – mondta már korábban újságíróknak a Skoda szóvivője Jaroslav Cerny.

A legnagyobb cseh autógyár azt is bejelentette, hogy tekintettel az új autók iránti kereslet csökkenésére át fogja értékelni a jövő évi terveit is. „Át kell értékelnünk a terveket tekintettel a mai helyzetre. Meglátjuk, hogy alakul a piac. Nem azt tervezzük, hogy nem növeljük termelésünket, hanem azt, hogy ez a növekedés jóval alacsonyabb lesz a korábban vártnál” – fejtette ki Kappler. Idén az első félévben A Skoda 366 666 személygépkocsit állított elő, ami 17,9 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A kétszámjegyű növekedés ideje azonban már lejárt. Bár az elemzés még nincs kéznél, a következő időszakban a reális várt növekedés négy-öt százalék körül alakulhat – jegyezte meg Kappler. A cseh gazdasági kamara álláspontja szerint a pénzügyi válság tovább bonyolítja a helyi vállalatok amúgy sem egyszerű helyzetét. Különösen a textilgyárakat, cipőgyárakat és az üveggyárakat érintheti, mert ezek már az utóbbi hónapokban is csak nehezen birkóztak meg a növekvő energiaárakkal, az erősödő korona és a bérkövetelések hatásaival. A pénzügyi problémák, eladósodás miatt a kristályüveget gyártó Crystalex cég a múlt héten jelentette be, hogy két üzemét bezárja, s mintegy 2000 munkásnak azonnal felmondtak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.