Az ajkai szocialistákat nem érdekli az emberek véleménye?

Egyelőre sikerült megakadályozni az ajkaiaknak, hogy a város közműveinek eladásáról döntsön a helyi, szocialista többségű önkormányzat. A helyi ellenzék aláírásgyűjtést is kezdeményezett az ügyben, ám az összegyűlt, nagyjából kilencezer aláírást pénteken reggel nem volt hajlandó átvenni a polgármester és a jegyző. Véletlenül éppen ma döntött volna a képviselő-testület az egyik közműcég privatizációjáról, ám végül levették a napirendről a kérdést.

Néző László
2008. 11. 07. 16:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó ideje borzolja Ajkán a kedélyeket az önkormányzatnak az a szándéka, hogy megválik a helyi távhőszolgáltatást (Primer Kft.), valamint a hulladékgazdálkodást és szemétszállítást (Avar Kft.) végző két cégtől. A privatizációt a szocialista polgármester kezdeményezte, s a szintén MSZP-s többségű képviselő-testület nyár közepén meg is hirdette a pályázatokat.

A helyi ellenzék és civilek nem értenek egyet a cégek eladásával, azt szeretnék, ha ajkai tulajdonban maradnának ezek a fontos feladatot végző vállalatok. Emellett azt gondolják, hogy a város áron alul akarja elkótyavetyélni a városi tulajdont. Mindezek miatt már az önkormányzatban kezdeményezte a Fidesz-frakció, hogy írjanak ki helyi népszavazást az ügyben, ám a baloldali többség nem támogatta ezt az indítványt. A Fidesz és Ékes József országgyűlési képviselő ekkor aláírásgyűjtő akciót kezdeményezett, amelyhez csatlakozott többek között a KDNP, a Nemzeti Fórum, a Jobbik helyi szervezete is.

Ékes az MNO-nak elmondta: azonkívül, hogy szeretnék a város tulajdonában tartani az említett cégeket, több gyanús körülmény is felmerült a privatizációval kapcsolatban. A Primer Kft.-t – ez üzemelteti a helyi erőművet, amely országosan is a legolcsóbb távhőt szolgáltatja – például úgy pályáztatták meg szerintük, hogy abban csupán egyetlen cég tudott részt venni. Mint mondta, ez a cég mindössze egy hónappal a pályázati kiírás előtt vásárolt földet a város területén, így felmerül a kérdés, vajon nem valami színlelt pályázat-e ez az egész... Problémák vannak a másik cég eladásával is Ékes szerint. Az Avar Kft. évente mintegy 110 milliós jövedelmet jelent a városnak, s ezt a céget, illetve a tulajdon 49 százalékát mindössze 500 millióért akarják eladni. A képviselő úgy látja: itt az áron aluli értékesítés gyanúja merül fel.

A bíróság kötelezte a város vezetőit

A népszavazás nem nagyon tetszett a szocialista többségnek, ezért hirtelen módosították a helyi költségvetési rendeletet, belevéve a privatizációs bevételt is, s mint ismert, költségvetési kérdésekben helyi népszavazást sem lehet tartani, így a város jegyzője három alkalommal tagadta meg az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését. A kezdeményezők viszont bírósághoz fordultak, a bíróság nekik adott igazat, és kötelezte a jegyzőt az aláírásgyűjtő ívek hitelesítésére. Így végre elindulhatott az aláírásgyűjtés, s e hét szerdára már mintegy kilencezer aláírást tudhattak magukénak a privatizációt ellenzők – hivatalosan 6500 aláírásra volt szükségük.

Stollár Mihály, a Fidesz helyi elnöke az MNO-nak azt mondta: nagyon könnyű dolguk volt. Akiket megszólítottak, tíz emberből nyolc alá is írta az ívet, hiszen senki sem szeretné elkótyavetyélni a helyi közösség vagyonát.

Az összegyűlt aláírásokat pénteken reggel szerették volna átadni a város jegyzőjének és polgármesterének, s ezt jelezték is nekik. Ám az illetékesek ma reggel nem voltak hajlandók átvenni az íveket, mondván, nem érnek most erre rá – tájékoztatott bennünket Ékes József parlamenti képviselő.

Igaz, közben nagy hirtelen összehívták a képviselő-testület ülését, amelyen az első napirendi pont éppen az egyik cég, az Avar Kft. értékesítése lett volna. Szerencsére nem sikerült ma átverni a privatizációs döntést, mivel nem volt meg az ehhez szükséges többsége a szocialistáknak – de nem adták fel, legalábbis az Ajka város hivatalos honlapján található szűkszavú közlemény erre utal: „Így az egykoron Városgazdálkodási Vállalat néven, napra pontosan 50 évvel ezelőtt megalakult cég jó előre beharangozott tulajdonviszony-megváltoztatása – legalábbis a születésnapon – nem történt meg” – olvashatjuk.

Mivel a privatizáció egyelőre lekerült a napirendről, a városháza illetékesei mégis átvették az összegyűjtött aláírásokat – tájékoztatta lapunkat Stollár Mihály. Azt viszont továbbra sem értik, miért nem akarja megvárni a polgármester, hogy a nép döntsön az ügyben, miért akarják a kilencezer aláírás – és a várható sikeres népszavazás – ellenére eladni a város vagyonát...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.