A Mota Zrt. és a Vegyépszer Zrt. konzorciuma, az MV Zala Konzorcium – a pályázat másik nyertese – Közép- és Dél-Zalában végzi el a munkálatokat: a 98 szeméttelep felszámolásának költsége meghaladja az 5,8 millió eurót. A környezetvédelmi hatóságok teljes felszámolását rendelték el azokon a telepeken, ahol szennyeződés jutott a talajvízbe.
Mintegy 20-30 ezer tonna átrostált hulladékot szállítanak el a Zalabérben, Nagykanizsán és Lentiben található központi depókba. A többi lerakót szigetelik, talajréteggel lezárják és elvezető árokkal veszik körül. A talajvíz szennyezettségét a környéken kiépített monitoring-kutakkal folyamatosan ellenőrzik. Fokozott figyelmet fordítanak azokra a területekre, ahol patakmedrekben, vízelvezetők környékén, vagy lápos-talajon alakítottak ki szemétlerakókat.
A rekultivációs program 2009 végéig fejeződik be, de a kivitelező cégeknek ezt követően még négy évig kell gondozniuk a növényekkel beültetett területeket. A korszerű szilárd hulladékgazdálkodást és gazdaságos felhasználását szolgáló lerakók építése 282 önkormányzat összefogásával, 2005-ben kezdődött el. A 9 milliárd forintra rúgó költségek 70 százalékát az Európai Unió Kohéziós Alapja, 25 százalékát a magyar költségvetés, a fennmaradó 5 százalékot pedig a részvevő települések finanszírozták. Bali József megjegyezte: a második rekultivációs programra azért lesz szükség, mert a felszámolás alá vont telepeken kívül még legalább 200 illegális, illetve "megtűrt" lerakó található a megyében.
(MTI)
Az őzek párzási időszaka miatt van veszély az utakon
