Megszökött az ítélethirdetésről Farkas Péter, olimpiai bajnok + Képriport

Testvére után Farkas Péter is megszökött a többórás ítélethirdetésről a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn - közölte az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Nem jogerősen Farkas Péter olimpiai bajnokot 5 év fegyházra ítélte a bíróság kábítószerrel való visszaélés miatt, testvérét, Károlyt pedig 7 évre. Draskovics Tibor vizsgálatot kezdeményez az ügyben. Tóth Mihály büntetőjogász elmondta: nem bűncselekmény, ha a szabadon lévő vádlott távozik az ítélethirdetésről. Az viszont, hogy a második szünetnél sem ügyeltek a vádlottakra, és Farkas Péter is távozhatott, „már nem kellő körültekintésről tanúskodik” – tette hozzá.   • „Mosdóba ment” – Meglógott a bíróságról az olimpiai bajnok testvére

MNO
2008. 11. 03. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezi az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál és az ügyvédi kamaránál, hogy a konkrét ügy történéseit mind a bíróság tevékenysége, mind ügyvédetikai szempontból vizsgálják meg, és a tanulságokat levonva tegyenek javaslatokat, intézkedéseket annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás és a büntetések végrehajtása alól súlyos bűncselekményt elkövetők ne vonhassák ki magukat – hangsúlyozta a szaktárca közleménye.


Az ítélethirdetés közben Farkas Károly rosszullétre hivatkozva szünetet kért, és a határozathirdetés folytatásakor már nem jött vissza a tárgyalóba, ezért a bíróság nyomban elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. Órákkal később újabb szünetet tartott a bíróság, azután azonban már Farkas Péter sem jött vissza. Az első fokú ítélet kihirdetésének végén a bírónő a Farkas testvérek előzetes letartóztatását rendelte el a távollétükben. Mindeközben a tárgyaló előtt rendőrök ültek, ám az ítélet elhangzásáig ők nem tehettek semmit, hiszen a Farkas testvérek szabadlábon védekeztek. Az ítélet nem jogerős, mert a vád és a védelem is fellebbezett ellene.

Az elsőfokú ítélet indoklása szerint Farkas Károly és Németh Pál elsőrendű vádlott egy XVII. kerületi ingatlanon termesztette a marihuánát 2001 októberétől három éven át, így ők tettesként követték el a kábítószerrel való visszaélést, míg Farkas Péter az ehhez szükséges feltételeket biztosította és lelepleződésük után bizonyítékokat kísérelt meg eltüntetni, így ő bűnsegédként felel a cselekményért. Farkas Károlyt és Németh Pált 2004 októberében azon a XVII. kerületi ingatlanon fogták el, ahol egy pincében több száz négyzetméteren folyt marihuána termesztése, szárítása, speciális táptalajon, szellőztető és öntözőberendezések segítségével.

A helyszínen jelentős mennyiségű marihuánát foglaltak le a rendőrök, Farkas Pétert pedig nem sokkal később kerítették kézre. A vádlottak az eljárás során többféle védekezést terjesztettek elő, így például hogy kábítószerfüggők, ami enyhébb büntetés kiszabását teszi lehetővé, illetve hogy más, időközben elhunyt ember bérelte a pincét és minisztériumi engedéllyel végezte a marihuána-termesztést. Ám a bíróság ezeket a vádlotti vallomásokat nem fogadta el, és a kábítószer-függéssel kapcsolatban Funk Sándor, a Nyírő Gyula Kórház addiktológusa által beterjesztett orvosi dokumentumok hitelt érdemlőségét is „erősen kétségesnek” minősítette.

Nem bűncselekmény, ha távoznak

Nem bűncselekmény, ha a szabadon lévő vádlott távozik az ítélethirdetésről – mondta hétfőn Tóth Mihály büntetőjogász, aki azt is hozzátette, hogy ő ilyen esetről a magyar bírósági gyakorlatban még nem hallott. Tóth Mihály egyetemi tanár elmondta: fogolyszökést csak a hatóságok őrizetében lévő személy követhet el, így például előzetes letartóztatásban lévő vagy jogerősen elítélt, szabadlábon lévő azonban nem. A bírói gyakorlat az, hogy ha egy első fokú ítélet kiszabásánál várhatóan előzetes letartóztatást kell elrendelni – például azért, mert a büntetés hossza miatt tartani kell a szökéstől, elrejtőzéstől -, akkor a bíróság a határozathozatal végén a büntetés-végrehajtás segítségét kéri, hogy a letartóztatást nyomban foganatosítani lehessen – magyarázta a szakember. Tóth Mihály szerint Farkas Péter és társai ügyében nem kifogásolható az, ami az eddigi sajtóhírekből ismert, hogy tudniillik Farkas Károly rosszulléte miatt szünetet rendelt el a bíró. Ekkor veszett nyoma Farkas Péter testvérének.

Azonban az, hogy az ítélethirdetés közben a második szünet elrendelésekor sem ügyeltek a vádlottakra, és így Farkas Péter is távozhatott, már nem kellő körültekintésről tanúskodik Tóth Mihály szerint. Ugyanakkor a szakember hozzátette azt is: olyanról már hallott, hogy vádlott nem jelent meg az ítélethirdetésen, vagy utána távozott, illetve nem vonult be a börtönbe jogerős büntetése letöltésére, de hogy ítélethirdetés közben tűnjön el, az szinte példátlan a magyar igazságszolgáltatás történetében, így nem is igazán róható fel az ügyben eljáró bírónak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.