Tamás Ervin: Pedig elképzelhető, hogy ebben a drámában kivételesen az önkéntes fölajánlásokon és a vezetői bónuszok megvonásán túl mást is vár elitjétől a közönség. Lehet, hogy a reformkényszer olyan erejű, hogy áttörne az eddig áthatolhatatlannak hitt (és tett) falakon. De kétszavas poénokkal, leegyszerűsített, sőt, lebutított panelekkel, politikai nyereségvágyból elkövetett kiszólásokkal ez nem fog menni. Más a gazdasági potenciálja azoknak az országoknak, amelyek most elsősorban a gazdaságélénkítésre, s nem úgymond a megszorításokra koncentrálnak – az tehát nem nyomós érv, hogy mit tesz most Németország vagy Nagy-Britannia. Ugyanakkor a recesszió megkövetelné a költségvetési újraelosztás arányainak drasztikus megváltoztatását, mégpedig az állam rovására. De jó tudni, hogy az állam pénze nem merül ki a szolgálati Audi meg az irodabútorok költségével. A különböző rovatokban ott sorakozik a politikailag érzékeny tételek egész sora, a vasúti szárnyvonalaktól a segélyekig, a közbeszerzések és a pártfinanszírozás homályos kapcsolatáig. Hiába megalapozott a félelem, ha az csak elkeseredettséget, további bizalomvesztést szül. A most előállt reformkényszer tétje nagyobb minden előbbinél – ha a kormány és a parlament ott folytatja, ahol abbahagyta, a következményeket unokáink is szenvedni fogják.
(Népszabadság, 2008. november 4.)
