Veres: Nem áll szándékunkban felvenni az uniós hitelből

Magyarországnak nem áll szándékában felvenni az Európai Unió tagországai által most jóváhagyott 6,5 milliárd eurós hitelkeretből - erősítette meg Veres János pénzügyminiszter uniós kollégáival kedden Brüsszelben folytatott találkozója után. Ehhez mindazonáltal az kell, hogy a pénzpiacon legyen szabad forrás - tette hozzá sajtótájékoztatóján. • A valutaspekuláció elleni fellépésről tárgyalt Veres

MNO
2008. 11. 04. 19:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veres János emlékeztetett arra, hogy – mint az a brüsszeli vitában is elhangzott – a pénzpiaci válság miatt nemcsak országok és pénzintézetek, hanem európai intézmények is nehezebben jutnak forrásokhoz, mint korábban. Az uniós középtávú pénzügyi támogatás a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank (IBRD) 12,5, illetve egymilliárd eurós készenléti hitelét egészíti ki összesen 20 milliárd euróra.

Veres János elmondta, az Európai Bizottság és a Pénzügyminisztérium munkatársai szerdától egyeztetik a megállapodás feltételeit, és a tárgyalások várhatóan két hét múlva fejeződnek be. Hangsúlyozta, hogy a részletekről a tárgyalások lezárásáig nem lehet biztosat mondani, de a megállapodás keretében létrehozandó egyetértési nyilatkozatban „nincs újdonság”. Szerepel benne a Magyarországon már ismertetett, új költségvetési konszolidációs program, a költségvetési szabályokkal kapcsolatos, az Országgyűlés előtt lévő törvényhozási folyamat, az intézkedések és kiadások ellenőrzésére vonatkozó javaslat, a pénzügyi szektor szabályozásának és felügyeletének reformjára vonatkozó magyar javaslatok, és a hatóságok válságkezeléssel kapcsolatos képességeinek megerősítése, valamint az uniós versenyképesség javítását célzó, úgynevezett lisszaboni célok teljesítésének keretében vállalt magyar erőfeszítések – sorolta.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az uniós feltételek között maximum ötéves lejárat szerepel, és tudható az is, hogy a hitelkeret két éven keresztül áll rendelkezésre, ami szükség esetén még két évvel meghosszabbítható.

Veres János kérdések kapcsán kitért arra: nem ugyanazok az IMF– és az EU-hitel feltételei. Az IMF igazgatótanácsa várhatóan 24 órán belül meghozza döntését – vélte –, de az egy állandó feltételrendszer, amelytől eltérési lehetőség nem nagyon adódik. A három hitelező partner nem azonos célú hozzáférést biztosít – fejtette ki a miniszter –, a világbanki pénz például a másik kettőnél szűkebb körű felhasználásra ad majd lehetőséget.

A kamatokra vonatkozó kérdésre Veres János emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábbi bejelentése szerint a magyar várakozás az, hogy a kamat 4 és 7 százalék közé esik majd. A miniszter arról is beszámolt, hogy a keddi uniós ülésen rajta és Joaquín Almunia pénzügyi EU-biztoson kívül más nem tért ki Magyarország gazdasági helyzetére.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.