Frankfurter Allgemeine Zeitung
Wolfgang Ischinger és Janusz Reiter Az elveszett paradicsom nem létezik című cikkében ismerteti a müncheni biztonsági konferenciával kapcsolatos európai várakozásokat. Barack Obama elnökké választásával befejeződött az Atlanti-óceán két partját jellemző ambivalencia. Jelentősen csökkent a külpolitikai szükségszerűség és a belpolitikai lehetőség közötti szakadék. A szerzők felteszik a kérédést: új lehetőségek kínálkoznak, de meddig? Véleményük szerint tanulságos a guantánamói foglyok sorsával kapcsolatos vita. Az közhelynek számít, hogy az új elnököt nem szabad pácban hagyni. De hogyan lehetne megindokolni a foglyok befogadását? A szolidaritás, vagy a hála tetteként? A nemzeti és európai érdekek világos definíciója nélkül aligha lehetséges egy következetes Amerika-politika. Az, hogy Európa még most sem képes meggyőző cselekvésre, nem teszi egyszerűbbé a helyzetet, de ez a realitás. Ugyanakkor addig nem lehet felfüggeszteni a transzatlanti együttműködést, amíg az EU képes lesz strukturális problémáit megoldani. Az alapvető konszenzusnak abban kell állnia, hogy mindenekelőtt ne ártsunk egymásnak.
Ez Európa számára annyit jelent, hogy nem kell mindenben egyetértenünk, de nem lépünk be a másik ellen irányuló koalíciókba. Amerikának pedig kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem játssza ki az európai államokat. Ez azonban minimális konszenzusnak sem lesz elég, ha hiányzik a pozitív akcióprogram. Semmit sem tenni csak a megosztottság elkerülése érdekében aligha tűnik valós lehetőségnek. Törökország esetleges EU-tagsága ebben az összefüggésben is fel fog bukkanni. Ezt ugyanis egy geostratégiai problémaként kell értelmezni, anélkül, hogy felfüggesztenénk az unió értékrendszerét. Ugyanez érvényes az EU és a keleti országok kapcsolatára, különösen Ukrajna leendő EU-tagságára. Ezek ugyan európai döntések, de egyben részét képezik az atlanti közösség egyeztetett geostratégiai koncepciójának is.
Der Spiegel
Frank Hellmann Özil legnehezebb döntése című cikkében ismerteti a szövetségi válogatott összeállításának politikummá vált történetét. Eredetileg nagyszerű nap lett volna: Mesut Özilt Joachim Löw nevezte a szövetségi válogatottba – micsoda kitüntetés! De a 20 esztendős brémai profi játékosra azóta óriási nyomás nehezedik – mert a német csapatban fog játszani és nem a törökben. Mesut Özil csütörtökön nem látott más lehetőséget, mint bezárta honlapján a vendégkönyvet, azt ugyanis elárasztották a német és török nyelven írt szitkok, rágalmak. „Az elmúlt hetekben meghozott döntés nem volt könnyű, mert családom és számos barátom Törökországból származik. S ez nem a török gyökereimmel szemben meghozott döntés. De a családom immár a harmadik generáció óta Németországban él, s én is itt nőttem fel, mindig jól éreztem magam, itt kaptam esélyt a junior válogatottban.” További kérdésekre nem válaszolt. Özil Gelsenkirchenben született és törzsjátékosa a 21 év alatti válogatottnak. Már régóta nincs török útlevele.
Döntése mégis sok török számára elfogadhatatlan. A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) és a török szövetség (TFF) rendszeresen vitázik a tehetségekről. A TFF masszív fellépéssel kívánta a Werder Bremen játékosát meggyőzni. A TFF Kölnben saját toborzó irodát tart fenn 1998 óta, innen kívánja elcsábítani az egész kontinensen a török gyökerekkel rendelkező fiatalokat. Özil lesz Mustafa Dogan és Serdar Tasci után a harmadik török származású játékos a DFB történetében. Sokkal hosszabb viszont azon játékosok listája, akik Németországban születtek és Törökország mellett döntöttek. Özil esetében Fatih Terim, a török edző személyesen is hatalmas nyomást gyakorolt. Decemberben bejelentette: meghívja a játékost az Elefántcsontpart elleni válogatott mérkőzésre. Ennek megvolt a hatása, hiszen a 2008-as év utolsó Bundesliga-mérkőzésén Özil még azt nyilatkozta, teljesen bizonytalan a felnőtt válogatottbeli jövője. A német és török bulvárlapok kemény szóbeli csatákat vívtak a fiatal profiért. A DFB reagált, múlt hétfőn megállapodott a fiatal játékossal. A kötélhúzásnak ezzel vége szakadt.
