Két tanulmány húszmillióért

Igazságügyi műszaki és építész szakértő kirendelésére utasította a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) az ügyészség a napokban a kormányzati negyed ügyében folyó nyomozásban. A Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ötlete nyomán a hamvába holt beruházás többmilliárdnyi közpénzt emésztett fel.

2010. 02. 06. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyészség a nyomozás határidejét március 5-ig meghoszszabbította – tájékoztatta lapunkat Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A szakértőnek most azt kell értékelnie, mennyire volt szükséges és szakszerű az a két, darabonként csaknem tízmillió forintos tanulmány, amelyet a kormánynegyed megvalósítására létrehozott projektiroda rendelt meg 2007-ben. Gyanúsítottja egyelőre nincs a büntetőügynek – tette hozzá a szóvivő. A főügyészség azután rendelt el nyomozást hűtlen kezelés gyanújával még 2008 decemberében, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése számos szabálytalanságot tárt fel a kormánynegyed-beruházás előkészületeinél. Például megállapították, hogy a negyed építésével megbízott Kincstári Vagyoni Igazgatóság hárommilliárd forintot adott a tervdokumentáció elkészítésére, amit szakértők később használhatatlannak minősítettek. Az ÁSZ jelentése szerint a beruházásért felelős projektiroda több tíz millió forintot fizetett ki egy cégnek a minisztériumok létszámának felméréséért, majd annak ellenére fizettek ki újra tízmillió forintot a társaságnak, hogy az használhatatlan adatokat adott.

*

Skoda Gabriella főügyészségi szóvivő kiemelte: csak az igazságügyi szakértői vélemény birtokában és a nyomozás többi adatának ismeretében tudnak arról dönteni, hogy valakinek a büntetőjogi felelőssége felvetődhet-e az ügyben.
Ismert, a Gyurcsány-kormány még 2006-ban dobta be a kormánynegyed ötletét a köztudatba, de 2008 januárjában váratlanul leállították a beruházást. A hamvába holt ötlet az adófizetőknek mintegy tizenkétmilliárd forintját emésztette fel. Ebből bruttó 8,5 milliárd forintba került a Nyugati pályaudvarnál megvásárolt ingatlan, a többi pénz pedig a kormány közeli tanácsadók és ügyvédek, illetve a tervpályázaton győztes cégek kifizetésére ment el. A kormánynegyed körüli állami pénzcsapoknál több, Gyurcsány Ferenc bukott kormányfőhöz köthető személy felbukkant, például a KISZ-es múltú Rákosi Ferenc, az Altus egykori jogi képviselője, Kalicz Anita, vagy Tunyogi László, aki az egykor Gyurcsány-érdekeltségű Perfekt Rt. üzletág-igazgatója volt. A luxusberuházásból hasznot húzott az Országos Választási Bizottság szabad demokrata delegáltja, Poczkodi Balázs is, aki húszmillió forintos ügyvédi megbízást kapott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.