A februárt mindjárt egy világhéttel indítjuk, méghozzá a „vallásközi harmónia világhetével”, melyet, mondom, február 1–7. között tartunk, és ha szétnézünk a fényességes Nyugaton, azonnal láthatjuk, micsoda harmóniában simul egymáshoz a kereszténység és az iszlám, 

Jó kis világhét ez, mondom…

Aztán a felületes szemlélő számára némileg ellentmondásosnak tűnik, hogy február 11-e az „erőszakos szélsőségesség megelőzésének nemzetközi napja, amikor az elősegíti a terrorizmust” (nem viccelek, tényleg ez a neve!) – szóval ezen a nemzetközi napon például az európai őslakosoknak tömegesen be kellene menniük a no-go zónákba, kivonszolni az utcára az összes Rumcájsz-szakállas idiótát, és egy zenés táncos performansz keretében kitoloncolni mindet a p…ba, a Pangloss mester köpenyébe. De mi lenne akkor a „vallásközi harmónia világhetével”, ugye…

Úgyhogy, kerülendő a felesleges konfliktusokat, ünnepeljük inkább boldogan február 4-én a „női nemi szerv csonkításával szembeni zéró tolerancia nemzetközi napját”, majd mindjárt utána, 6-án a „hüvelyesek világnapját”, ilyen tényleg van, de rossz az, aki rosszra gondol.

Azután ott van nekünk még február 10-én az „arab leopárd nemzetközi napja”, amely szintúgy tömegeket kell megmozgasson. Annál is inkább, mert nem tudom, észrevették-e, de 

Vágjunk neki a márciusnak!

Mindjárt elsején dupla öröm vár ránk, ugyanis egyszerre ünnepelhetjük a „zéró diszkrimináció világnapot” és a „tengerifű világnapját”. (Ekkor Pangloss mester tátott szájjal berohan a ló… erdőbe.) Majd miután megsimigáltuk a tengerifüveket, máris ünnepelhetjük az „iszlamofóbia elleni küzdelem nemzetközi napját” – 10-én – , amire nagy-nagy szükség van manapság szerte a fényességes Nyugaton, mert még az is előfordulhat, hogy az európai fehér és keresztény (ugyan!) őslakosok mosolytalanul és dörmögve hagynák elvágni a torkukat, elgázolni magukat, és mosolytalanul, dörmögve vennék tudomásul, hogy iszlamisták megerőszakolják a lányaikat. Hát hova vezetne ez? Tessék küzdeni az iszlamofóbia ellen!

És akkor március 25-én még megünnepelhetjük a „fogva tartott és eltűnt alkalmazottakkal való szolidaritás nemzetközi napját”, amely ünnep egyik új nyugati rítusa szerint összegyűlnek vidám egyetemisták (ők a jövő) a campusokon vagy az utcán, palesztin zászlókat lobogtatnak és azt üvöltik, hogy „irtsátok ki a zsidókat”.

Április 4-én aztán ránk virrad a „lelkiismeret nemzetközi napja”, ezen a napon a nyugati politikai elit egész nap keresi a lelkiismeretét, de nem találja sehol, azután 12-én rugalmasan és boldogan rácsúszunk a „Chagas-betegség világnapjára”. Hogy az mi? Én szégyellem magam, hogy még ezt sem tudjátok!

„A Chagas-kór, vagy más néven amerikai trypanosomiasis egy trópusi parazitafertőzés, amelyet a Trypanosoma cruzi nevű protozoa okoz. Többnyire a rablópoloskafélék terjesztik. A fertőzés során különböző tünetek léphetnek fel. A fertőzés korai szakaszára vagy a tünetek hiánya, vagy az enyhébb tünetek jellemzőek, mint láz, duzzadt nyirokcsomók, fejfájás, vagy helyi duzzanatok a csípés körül. 8-12 hét elteltével kezdetét veszi a betegség krónikus fázisa, amely során a betegek 60-70 százalékánál egyáltalán nem jelentkeznek további tünetek. A maradék 30-40 százalék viszont további tüneteket produkál a fertőzés kezdetét követő 10-30 év során. A tünetek között szerepel a szívkamrák megnagyobbodása, ami az esetek 20-30 százalékában szívelégtelenséghez vezet. A betegek 10 százalékánál nyelőcsőtágulat vagy bélfalkitágulás is kialakulhat.”

Hát minek legyen világnapja, ha nem ennek?

A májust kezdjük a „tonhal világnapjával”, nagy tapsot a tonhalnak! Persze az senkit nem érdekel, hogy mi lesz a Psychrolutes marcidusszal, vagyis a bluggyhallal, pedig ő nagyon hasonlít a Hadházy Ákosra, mégsem törődik vele senki.

Aztán május 8-án vár ránk az „argánia nemzetközi napja”, amiről először azt hittem, hogy Moliére Képzelt betegét ünnepeljük aznap, vagyis Arganját, a hipochondert, ami nem lenne meglepő, hiszen a mai nyugati világban éppen a hipochondria az egyik népbetegség, úgy is, mint az általános elhülyülés egyik jellemző tünete, de nem, ezen a napon a Marokkói Királyságban őshonos argánfát ünnepeljük – nagy tapsot az argánfának! 

És májusban aztán nincs megállás! Sorolom: 

nem úgy, mint a régi és kirekesztő viccben, amikor is az eszdéeszes a parkban tologatja a kisbabáját és odalép egy öreg néni – jaj Istenem, de édes, kisfiú vagy kislány?, mire az eszdéeszes – majd ha megnő, eldönti!…

Aztán május 22-én berúgja az ajtót a „szülészeti sipoly megszüntetésének nemzetközi napja”, majd május 29-én végre ránk virrad a „burgonya nemzetközi napja”,  erős olajszag, püréillat, miegyéb…

És végre itt a nyár!

Június 12-én végre itt az „albinizmus  tudatosságának nemzetközi napja”, amely napon – az ENSZ honlapjának információi szerint legalábbis – „az albinizmussal élő emberek ellenálló képességéről, kitartásáról és eredményeiről elmélkedünk”, bizony, már megfigyeltem, hogy ezen a napon az alsóőrsi Felső Kocsmában egész nap erről szoktunk elmélkedni, az ügyvéd úr fel is olvas a témában, a református tiszteletes úr szintúgy, míg Péter barátomék, a veszprémi könyvesek ezen a napon tejbegrízt készítenek, Ilike pedig a „fehér oroszt” ajánlgatja mindenkinek, pedig nem is látta a Nagy Lebowskit. Így csúszunk rá a „családi hazautalások nemzetközi napjára”, amelyről így ír az ENSZ honlapja:

„A családi hazautalások nemzetközi napját minden év június 17-én tartják; Az átutalások anyagilag összekapcsolják a migráns munkavállalókat családjukkal. A pénzátutalások vagy »határokon átnyúló, viszonylag kis értékű, személyenkénti fizetések« létfontosságú mentőövként szolgálnak a fejlődő világ számára. Az átutalások támogatása érdekében a családok ellenállóbbá válnak a válság idején, és inspirálnak másokat.  Ha pénzt küldenek haza, a bevándorlók kapcsolatban maradhatnak családjukkal, és kimutathatják szeretetüket és támogatásukat, a távolságtól függetlenül.”

Júliusban dübörög a nyár, és mi 5-én végre megünnepeljük a „kiswahili nyelvi világnapot”, amely a szuahéli nyelv nemzetközi ünnepe, odafönt a kocsmában egész nap szuahéliül beszélünk, ugyanis a világon mindenki ismer két, sőt, három szuahéli szót, ezek a „Kilima N’Dzsaró”, vagyis Fehér (Fényes) Hegy, illetve a szimba, vagyis az oroszlán, aznap ezt mondogatjuk, így ünnepelünk. Majd eljön 12-e, a „remény nemzetközi napja”, hát ha valamire, akkor erre tényleg szükség van manapság, 25-én pedig eljön végre a „hepatitis világnap”, nagy tapsot a hepatitisnek!

Augusztus első hetében „szoptatási világhét” van, nem merem elmondani, ilyenkor miről van szó a Felső Kocsmában. Majd 21-én eljő „a valláson vagy meggyőződésen alapuló erőszakos cselekmények áldozataira való emlékezés nemzetközi napja”, na ez az a világnap, amelyet például mi, itt Európában egész évben „ünneplünk”, éppen ezért nem csinálnak neki nagy reklámot errefelé az illetékesek.

Szeptemberben csöndesedik a világ, így köszönt ránk 18-a, a „takarítás világnapja”, akkor kivisszük a szemetet, majd izgatottan várjuk 26-át, a „turizmus világnapját”, amelyet ma már úgy ünnepelnek a legfelkapottabb turisztikai célpontokon, hogy tömegesen tüntetnek a turisták ellen.

Októberben pedig végre megünnepelhetjük a „gyapot világnapját”, hatodikán, ami nagyon fontos, különösen nekünk, magyaroknak. Tizenegyedikén pedig a vándormadarakat ünnepelhetjük, igaz, őket már május 11-én is megünnepelhettük, úgy tűnik, a vándormadarak valamiért nagyon fontosak lettek hirtelen.

Novemberben is sok világnap van, de kimagaslik mind közül 18-a, a „WC világnapja”. Ezen a napon izgatottan gyülekezik a törzsközönség a Felső Kocsmában, és kis ünnepség keretében megkoszorúzzuk a férfi budi piszoárját, felavatjuk a „Mindig büdösebb a férfi W.C.” emléktáblát, majd felolvasunk Hajnóczy Péter műveiből.

Decemberben már készülődünk a karácsonyra – ki tudja, mikor tiltják be –, de azért marad időnk még néhány fontos világnapra. Így például 10-én „nemzetközi hegynap” van, amely az ENSZ honlapja szerint „felhívja a figyelmet a hegyek fontosságára az életben , rávilágít a hegyvidéki fejlődésben rejlő lehetőségekre és korlátokra, valamint olyan partneri kapcsolatokat épít ki, amelyek pozitív változást hoznak a világ hegyvidékein.”

Stimmel. Ezen a napon mi Petőfit szoktunk szavalni:

S végül eljön az „arab nyelv napja”, amelyet azért veszünk nagyon komolyan, mert ha minden így megy tovább, akkor úgyis kötelező lesz hamarosan.

Ebből is kristálytisztán kiviláglik, hogy a létező világok legjobbikában élünk.

És aki nem hiszi, annak utánajárnak…