75-en hiába vártak az autóra

Eddig 75 károsultja van egy dél-budai autósikkasztási ügynek; a rendőrségi további sértetteket jelentkezését várja – közölte Terdik Tamás, a BRFK Dél-budai Bűnügyi Régió bűnügyi parancsnoka hétfőn Budapesten.

MNO
2010. 03. 29. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A károsultak bizományosi szerződést kötöttek, de az előre meghatározott határidő leteltét követően sem a jármű vételárát, sem a kocsit nem kapták meg – mondta sajtótájékoztatón. A nyomozók azt kérték, hogy akik a BBT Kft.-vel, a Carl-buy Kft.-vel, a Classic Limusine Kft-vel vagy a Krometál Kft.-vel kötöttek szerződést és hasonlóképpen jártak, jelentkezzenek a XI. kerületi rendőrkapitányságon. Azok jelentkezését is várják, akik kaptak ugyan pénzt az autójukért, de nem annyit, amennyiben a szerződéskötéskor megállapodtak.

A rendőrség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt nyomoz, és vizsgálják a csalás lehetőségét is. Egy férfit – aki a gyanú szerint a sikkasztási ügy értelmi szerzője – előzetes letartóztatásba helyeztek.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.