A helyfoglalásokat a hét elején mondták le, és csütörtökre ki kellett költözniük az épületben irodákat bérlőknek is. A vendégeket – akik nem kimondottan a wellnessrészleg miatt választották a Balaton Hotelt – az Arany Bárány Hotelben szállásolták el. A szálloda bezárásával mintegy negyven ember vesztette el a munkáját. A lap információi szerint a munkáltató azt szorgalmazná, hogy közös megegyezéssel szűnjön meg a munkaviszonyuk.
Gyimesi Endre fideszes polgármester a lapnak azt mondta, hogy a Balaton Hotellel együtt sem volt elegendő szálláshely a városban, az igényes, három-négy csillagos kategóriában pedig különösen nem. A hotel ügyvezetőjétől azt a tájékoztatást kapta, hogy hosszú időre telt házuk volt, s tervezték az épület felújítását is, de a banki követelés és a felszámolás miatt erre már nem került sor.
A szállodát és a wellnessrészleget működtető Semira Spa Kft. jelentős közüzemi tartozást halmozott fel a Zalavíz Zrt.-nél, nagyobb összeggel tartozik az áramszolgáltatónak, de az E.ON. Hungária Zrt. egyelőre nem tervez kikapcsolást. Az utóbbi időben 25-28 százalékkal csökkent Zalaegerszegen a szállásfoglalás, az üzemek bezárásával pedig a foglalások zömét adó üzleti turizmus is mélypontra került – olvasható a napilapban.
(Zalai Hírlap, mti)
Nyolc amerikai luxusvillát találtak Zelenszkij új háborús főtárgyalójánál















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!