A külföldi tőke bármikor hűtlen lehet

Cseh tulajdonban van a csehországi cégek 2,078 billió cseh koronás tőkéjének majdnem az 57 százaléka – közölte a prágai Cekia ügynökség.

MNO
2010. 03. 17. 10:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb külföldi részvényesek a hollandok, a németek és az osztrákok. A cseh cégek tőkéjének a 25 százaléka holland, 12 százaléka német, 10 százaléka pedig osztrák cégek tulajdonában van. Az első tíz külföldi részvényes között van még Luxemburg, Ciprus, Belgium és Lengyelország is.

„A cseh tőke többségi súlyát az adja, hogy a kis és közepes nagyságú cégek nagymértékben meghatározzák a cseh vállalkozói szférát” – mutatott rá Petra Stepánková, a Cekia elemzője.

Az ügynökség kimutatásából kiderül, hogy a külföldi tőke mértéke az utóbbi három évben gyorsabban emelkedett, mint a cseh tőkéé. Míg a külföldi tőke értéke 2009-ig mintegy 200 milliárd koronával nőtt, addig a cseh tőkéé csak 150 milliárddal. A holland tőke a kedvezőbb adózás miatt van jelen Csehországban, elsősorban a nagy társaságokban, cégekben.

„A mai helyzet kockázata, hogy a külföldi tőke bármikor úgy dönthet, elhagyja Csehországot. A válság ellenére eddig erre nem került sor. A folyamat ellenkező: nő a külföldi tőke részaránya a csehországi vállalatokban” – jelentette ki Stepánková. A kiskereskedelemben és a szolgáltatásokban egyre több cégben van jelen az orosz, az ukrán és a kínai tőke.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.