A kézműves-foglalkozásokon egyebek mellett tojást pingálhatnak és gyapjúbárányt készíthetnek az alkotó kedvű látogatók, de lesz tojásgurítás, állatbemutató és elefántetetés is. Vasárnap és hétfőn zenés-táncos hagyományőrző felvonulások teszik teljessé a programot, emellett azonban érdemes figyelmet szentelni a sok kisállatnak, így a gorillakölyöknek, a zsiráfborjúnak, a langur- és makikölyöknek, illetve a kiskecskék és kisbárányok sokaságának is – közölte a városligeti intézmény hétfőn az MTI-vel.
A színes programkínálat mellett a húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémákra is igyekeznek felhívni a figyelmet a szakemberek, arra biztatva az embereket, hogy ne vásároljanak élő nyulat meggondolatlanul, pusztán ünnepi fellángolásból. Ahogyan tavaly, az idén sem veszik át a „megunt” húsvéti nyulakat. Az állatkert Magyarországon az elsők között hívta fel a figyelmet az „idényszerű házi kedvencként” megvásárolt húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémákra.
Az intézmény azt javasolja a húsvéti nyúlvásárláson gondolkodó embereknek, hogy fontolják meg, tudnak-e tartósan, a jó gazda gondosságával eljárni a nyúltartásban. Ez nemcsak egyéni belátás kérdése, hanem az állatvédelmi törvényben rögzített jogszabályi előírás is. Az állatkertben szaktanácsokkal segítik azokat, akik szeretnének gondoskodni nyulukról, akik pedig nem vásárolnak tapsifülest, az intézményben jelképesen örökbe fogadhatnak kis állatokat.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!