Hohó, ez volt ám a Beszéd, ingerszegény Albán Úr, még most is fel-alá masírozok a szobában. Igaznak hatott, valamint lelkesítő és kellően Fidesz-ellenes volt. Erre van szükség a mai lefittyedt fejű Baloldalon, nem olyan misztikusan rejtelmes dolgokra, mint hogy sikerek meg eredmények. Nekiugrani az Orbán Viktornak, a nácisztikus hajlamai miatt, hadd rettegjen a dolgozó, aztán, amikor már megfelelő szinten retteg, akkor gyorsan megvigasztalni, hogy mi azért majd megvédjük, és mindössze a szavazata kell cserében, ami nem nagy ár, mert ugyanis ingyen van. Erről van szó. Mert persze a Fidesz most színlel, drága, molyrágta Albán Úr, hogy ő nem is olyan, meg majd így lesz, meg úgy lesz, miközben pedig pont úgy lesz, hogy egyszerű Baloldali emberek koponyáiból emelnek piramist a Kossuth téren, arra fog felléptetni az Orbán Viktor, és onnan suhint majd a négy égtáj felé egy élesre fent dolomittal. Szerencsére a Gyurcsány Ferenc Úr átlát a szittyán, és mindezt megmondja időben, így bőséges szavazatainkkal meg tudjuk még fékezni a fenevadat. Ez a jó a Gyurcsány Ferenc Úrban, hogy jól lát előre dolgokat, mert sajnos az igaz, hogy a cselekvési rész nem szokott neki ilyen jól sikerülni. De hogy a Fidesz mit tervez, annak meglátásában ő páratlan. Most tehát tudjuk. És akkor az jön, aranyos Albán Úr, hogy el kell dönteni, hogy van-e válság, avagy nincs. Mert ha válság van, akkor nem szabad választásnak lenni, mert elveszi az időt a hatékony ellenlépések elől, amint azt már sokszor kifejtették a Haladó Baloldali Erők valami egy éve. Ez van, Fideszes trógerek, akkor még várjatok, amíg elhárulnak a bajok. Vagy, ami szintén lehetséges, hozzáállás kérdése ugyanis, hogy most éppen nincs válság. Hát ha nincs, bájos kis Albán Úr, akkor azért nincs, mert Bajnai Gordon Úr és az MSZP vállt vállnak vetve elhárította, amely esetben a sok marha népnek egyenes kötelessége a Baloldalra szavazni, hiszen jelentős sikert értek el. Ebben a csapdában vergődik a Fidesz, rájuk kell tehát csattintani a zárat. Mert egyébiránt gondok lehetnek. Persze, én is teli tüdővel harsogom, hogy többen vagyunk, mint bárki gondolná, de speciel nekem úgy tűnik, mintha sokkal kevesebben lennénk, mint ahogy azt például én gondoltam. Elmentem itt az utcában két jó emberhez, akikkel régebben hosszasan tudtuk utálni az Orbán Viktort esténként, hát majdnem bottal vertek ki a házból, ezt úgy higgye el, ahogy mondom, drága Albán Úr. Való igaz persze, hogy ez a BKV-ügy nem tett jót az egyetlen demokratikus erőnek. Én ugyan nem látok benne semmi kivetnivalót, hogy Nyakó Úr ingyen buszokért fütytyent telefonon, tényleg sokkal jobb érzés a mások pénzéből jótékonykodni, mert akkor megmarad a sajátunk, ami jó eredmény. Én is, ha néha virágot viszek annak a nőnek, akinek néha szoktam virágot vinni, mindig a közparkban szaggatom le a csokornak valót, így nem kerül semmibe, őneki meg mindegy, mert úgysem tudja meg. De valahogy mégis úgy érzem, hogy a Fidesz, hogy is mondjam, mintha ravaszabbul lopna, mert mindig csak a Baloldalt fogják el, őket viszont ártatlanul. Különös helyzet ez, mohlepte Albán Úr, nehéz túltenni magát az embernek a látszaton. A Hagyó Úr például súlyos örökség, többféle értelemben is. De mindegy, elő kell venni a Gyurcsány Ferenc Urat, ő nagyon érti a csíziót, valahogy soha nem tér ki ezekre az ügyekre, hanem mindig a Fideszről szól, és most pont erre van szükség.
Lejegyezte: Csermely Péter
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!