A Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó intézmény fejlesztésének külön aktualitását az adja, hogy a közelmúltban világörökségi jelölés listájára került a római határvonal, a limes magyarországi szakasza, melynek legjelentősebb városa a tartományi székhely, Aquincum volt. Múltbeli jelentőségének és különleges látnivalóinak köszönhetően az ókori város emlékeit bemutató hely központi szerepet játszhat a leendő kulturális Világörökség turisztikai szolgáltatásainak területén – olvasható a múzeum közleményében.
A főváros történetét bemutató intézményi együttes vezetőjeként nagy büszkeséggel töltött el, amikor a római kori védvonal világörökségi jelölését előkészítő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felkínálta ezt a lehetőséget a múzeum számára – tájékoztatott Dr. Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója. „Ehhez azonban szükségessé vált a turisztikai vonzerő fejlesztése, melynek megvalósítását a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében most elnyert támogatás biztosítja” – tette hozzá.
A Pannonia Provincia Program lehetőséget nyújt arra, hogy a tudományosan hiteles ismeretterjesztést a legmodernebb eszközökkel tegyük minél élményszerűbbé – mondta Dr. Zsidi Paula, az Aquincumi Múzeum igazgatója.
A projekt ötvözi az antik elemeket a „high-tech” bemutatással. Az infrastrukturális hátteret a római városfal vonalát követő „Fogadófal” és információs központ, egy római lakóépület, a „Festőház” újraépítése, rekonstrukciója, valamint a „Római játszótér” kialakítása biztosítja. Elkészül továbbá a „Virtuális élménytér”, ahol a csúcstechnika eszközeit használva ismerkedhetnek meg a látogatók egyedi, ókori témájú interaktív virtuális játékokkal. A fejlesztés ugyanakkor nem zavarja a kiállítások és az évszázados romkert romantikus hangulatát, hiszen sokakat éppen a romok felfedezésének élménye vonz a területre. Az új igényeket is kielégítő fejlesztés, tiszteletben tartva a hagyományos múzeumi funkciókat, a déli városfal mentén, korábban a látogatók elől nagyrészt elzárt területen valósul meg – sorolja a közlemény a projekt részleteit.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által megítélt 300 millió forint mellett a főváros 33 millió forinttal segíti a programot, mely a helynek megfelelően a régészeti feltárások előkészítését követően az ásatásokkal kezdődik el április hónapban. A régészeti kutatások eredményeit is felhasználva készül el a kiviteli terv, majd a közbeszerzés lebonyolítása után indul a kivitelezés. Az adminisztratív munkák alatt is folyik a szakmai háttérmunka: az ásatások eredményeinek értékelése, a római lakóház berendezésének összeállítása az eredeti leletek nyomán, valamint a virtuális játékok szakmai programjának véglegesítése.
Az új látványosságok 2011. július 1-jétől várják majd a vendégeket.
Egy felmérésből kiderül, a magyarok többsége büszke a magyarságára














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!