Eredményes volt a Lyukóvölgy akció

Sikeres és eredményes volt a Miskolci Rendőrkapitányság totális akciója, amely a városhoz tartozó Lyukóvölgy közbiztonságának a helyreállítását szolgálta; több körözött bűnöző is fennakadt az ellenőrzéseken – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t kedden.

MNO
2010. 03. 16. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Állampolgári igények és szakmai megfontolások támasztották alá azt a március 8-án kezdődött totális razziát, amely jelentős rendőri erőket mozgósított. Az akciót az is indokolta, hogy az utóbbi hónapokban megemelkedett Miskolc lyukóvölgyi térségében a bűncselekmények száma – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Hozzátette: hétvégi házak feltörése, falopások, köztisztasági szabálysértések is szükségessé tették a razziát.

A Totális Lyukóvölgy akciónak köszönhetően ittasan vezetők buktak le, köztisztasági szabálysértés, és a KRESZ különböző szabályainak megsértése miatt 114 feljelentést tettek a rendőrök, akik 54 esetben bírságot szabtak ki, 13 férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő, és három körözött férfit sikerült kézre keríteniük.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.