A termeléshez kötött, állatlétszám alapú anyajuhtartás támogatása egyike az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatásoknak.
A támogatható minimális állatszám tíz egyed. A kérelmező köteles a juhokat száz egymást követő napon át – május 4-től – birtokán tartani. Az igénybevétel további feltétele, hogy a gazdálkodó gondoskodjon az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat használatáról is.
A támogatási kérelmet az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani. Az állattartók december 15-ig kapják meg a támogatási határozatot, a kifizetés pedig 2011 januárjában kezdődik. Az összeg mértékéről egy, a későbbiekben megjelenő külön jogszabály rendelkezik majd – tájékoztatott a sajtófőnök.
Tavaly ezen jogcímen 1,583 milliárd forintot fizetett ki támogatásként az MVH. Az egy állatra jutó maximális támogatás mértéke 1700 forint volt. Ha a gazdálkodó juhtejet vagy juhtejterméket is értékesített, akkor legfeljebb 1400 forintot kapott állatonként.
Korábban az MVH azt is közölte: akinek az anyajuhtartás támogatási kérelmét elfogadták, úgynevezett de minimis – azaz kisösszegű – támogatásra is jogosulttá vált az idevonatkozó minisztériumi rendeletben foglalt feltételek mellett. Ennek teljes összege mintegy 750 ezer forintot tesz ki a Juh Terméktanács információi szerint.
(MTI)
Ali Baba mégsem távozott?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!