Kaposvár a térség logisztikai központja lenne

Kaposvár és horvát testvérvárosa, Kapronca gazdasági együttműködéséről kötöttek megállapodást hétfőn a somogyi megyeszékhelyen.

MNO
2010. 03. 29. 16:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cél, hogy a két város – uniós támogatással – az üzleti kapcsolatokkal segítse a helyi kis- és középvállalkozások piacra jutását. A programot a Somogy Megyei Vállalkozói Központ koordinálja, megvalósítására pályázati támogatással 50 millió forint áll rendelkezésre. Szita Károly (Fidesz), Kaposvár polgármestere a megállapodás aláírásakor hangsúlyozta: Kaposvár célja, hogy a térség logisztikai központjává váljon. Ez nem csupán az áruk ide- és elszállítását jelenti, hanem szándékunk az is, hogy városunk a déli és a keleti piacokra irányuló információgyűjtő, feldolgozó- és -továbbító központ legyen – tette hozzá, hangot adva meggyőződésének, hogy az együttműködés ezt jól szolgálja.

Zvonimir Mrsic, Kapronca polgármestere hangsúlyozta: noha az önkormányzatok nem vállalkozások, „a gazdasági válságból ki kell lábalnunk”, amihez szeretnének segítséget nyújtani a két városban működő cégeknek. Ugyanakkor – tette hozzá –, a schengeni határ jelenleg akadályozza a szabad gazdasági együttműködést, így a mostani program Horvátország csatlakozását követően, két, két és fél év múlva érhet be.

Csutor Ferenc, a vállalkozói központ igazgatója emlékeztetett arra, hogy Kaposvár és Kapronca az elmúlt években több közös programban vett részt, egyebek között sport, kulturális és turisztikai területen. Ez most a kis- és középvállalkozások közötti gazdasági együttműködés kiépítésével is bővül, amelynek során nemcsak a kapcsolatfelvételt segítik elő, hanem egyebek között közös vállalkozói tervek készítésében vállalnak szerepet – tette hozzá.

Közölte: az első feladat a vállalkozók feltérképezése és egy adatbázis létrehozása lesz, majd készítenek egy bemutatkozó filmet a horvát és a magyar vállalkozók munkájáról, továbbá tervezik egy szakvásár megrendezését.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.