Az 57 éves nő úgy érezte, „megszállta őt a sátán”, aki azt akarta tőle, hogy ölje meg az édesanyját – mondta el Palkó Andrea, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője pénteken. A nő, miután több késszúrással végzett édesanyjával, telefonon értesítette a rendőrséget és a bűncselekmény helyszínén maradt. A nyomozók szerint kihallgatása során is láthatóan zavartan viselkedett, ezért elmeorvosi szakértői vizsgálatát rendelték el.
Anya és lánya a szomszédok elmondása szerint szeretetben éltek, a gyanúsított – aki két évvel korábban még ügyvédként dolgozott – gondozta, ápolta beteg édesanyját, de folyamatosan pszichiátriai problémákkal küszködött, két hete pedig nem szedte be a gyógyszereit, a rendőrök szerint ez is az egyik oka lehetett a tragédiának. Csütörtökön a nőnek tévképzetei támadtak, úgy érezte, harcol a sátánnal, közben a konyhából három kést is magához vett, majd dulakodni kezdett idős édesanyjával, akinek az egyik kést még sikerült kicsavarnia a kezéből, de egy másikkal a nő több szúrást is ejtett áldozatán, aki már nem élt, mire a mentők megérkeztek – számolt be a részletekről Palkó Andrea.
A városházán tartott sajtótájékoztatón tájékoztattak arról is, hogy a rendőrségnek sikerült elfognia a Thököly utca és a Belsikátor sarkán lévő pénzváltót kirabolni próbáló férfit, akit a pénzváltó alkalmazottja lefegyverezett, ezután pedig a rabló elfutott. A pénzváltóban egyedül dolgozó hölgyet Ipkovich György, a város polgármestere bátorságáért elismerő oklevélben és pénzjutalomban részesítette, és jutalmazták azokat a rendőröket is, akik közreműködtek a tettes gyors elfogásában.
(MTI)
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!