Nem változott a lengyel alapkamat

Változatlanul, a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát szerdán a lengyel központi bank. A döntés megfelel a piac várakozásainak.

MNO
2010. 03. 31. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bank utoljára tavaly júniusban változtatott a kamaton, akkor negyed százalékpontos, 25 bázispontos csökkentést hajtott végre. Lengyelország gazdasága jövőre nagyobb mértékben bővül az eddig vártnál, a lengyel központi bank azonban valószínűleg nem változtat az alapkamaton 2010 második feléig, a Reuters által megkérdezett elemzők szerint.

Lengyelországban várhatóan két kamatemelésre kerül sor a második félévben – jelentette ki a lengyel központi bank monetáris tanácsának egyik tagja nemrégiben. A legtöbb elemző arra számít, hogy az alapkamat 4,0 százalékra emelkedik az év végére, mert a gyorsuló gazdasági növekedéssel együtt nő az infláció is. Lengyelország az egyetlen tagország az Európai Unióban, amely a válság során elkerülte a recessziót, a lebegő zlotynak, a nagy belső piacnak és annak a hatására, hogy meglehetősen kicsi a hitel szerepe a gazdaságban.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.