Rendőrök az épületnél: minden dolgozóját utcára tette a szálloda

Lapértesülés szerint minden dolgozóját elbocsátotta a siófoki, négycsillagos Casa Perla szálloda, a munkavállalók rendőri figyelmeztetésre hagyták el az épületet.

MNO
2010. 03. 19. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A négycsillagos hotel váratlanul elbocsátott munkatársai a bejelentést követően még azt tervezték, hogy addig nem hagyják el az épületet, amíg meg nem kapják elmaradt járandóságaikat – írta pénteki számában a Somogyi Hírlap. Később egy dolgozó elmondta: rendőri figyelmeztetésre kellett elhagyniuk a szállodát, hiszen ha maradnak, birtokháborítást követtek volna el.

Többen azt állították: sok pénzzel tartozik nekik a munkaadójuk. Az üzemeltető Siófok Invest részéről senki nem nyilatkozott. Az újság információi szerint a működtető azzal magyarázza a bezárást, hogy a gazdasági válság a négycsillagos szállodákat sújtotta a legkeményebben, vendégeik éppen csak a szállásdíjat fizetik ki, a szolgáltatásokra már nem költenek, a Casa Perla gazdaságilag ellehetetlenült. A városban további hat hasonló színvonalú hotel működik és tart nyitva évek óta télen-nyáron – olvasható a lapban.

(Somogyi Hírlap, MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.