Tamás Gáspár Miklós: Kinek kampec?

MNO
2010. 03. 27. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tamás Gáspár Miklós: Az 1989 előtti uralkodó osztály számos területen még mindig uralkodni látszik, és ez az élre vagy a csúcsra iparkodó igénylőknek elviselhetetlen. Ez a látszat indokolja azt a széles körben elterjedt dajkamesét is, amely szerint „nem volt rendszerváltás” (vö. TGM: „Fordulattagadás”, Magyar Narancs, 2010. február 18.). Ámde a régi uralkodó osztály már nem uralkodik – épp ez teszi elkerülhetetlenné a följebbi Hannah Arendt-idézet szerint az elüldözését –, csupán még gazdag, fölöttébb látható, és némely kulturális preferenciái továbbra is (vagy: egyelőre még) meghatározók. Az, hogy a régi uralkodó osztály számos tagja egykori befolyását sikerrel konvertálta ma is jól jövedelmező, netán szimbolikusan is jelentős pozícióra, és így beilleszkedett az új rendszerbe – hangsúlyozom: AZ ÚJ RENDSZERBE –, nem jelenti azt, hogy fönnmaradt a régi rendszer.

Az írást itt olvashatja.

Népszabadság, 2010. március 27.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.