Új kerékpárutak Békéscsabán

Több mint négy kilométer kerékpárút épül rövidesen egy sikeres pályázat eredményeként Békéscsabán – közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel.

MNO
2010. 03. 26. 12:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vantara Gyula (Fidesz) elmondta: az önkormányzat a régiós operatív program keretében nyert el 163 millió forint, vissza nem térítendő támogatást, amelyhez biztosítja a csaknem 30 millió forintos önrészt. Az idén májusban induló beruházás keretében a Békési út és a Szarvasi út mentén mintegy 2,4 kilométer kerékpárút épül, s ezzel elérhető közelségbe kerül, hogy a város belső területeiről a közeli Békés városáig lehessen kerékpárúton közlekedni.

A projekt másik részeként az Orosházi úton épülhet ki 1,75 kilométer hosszúságban kerékpárút egészen a külterületi, egykori Szabadság TSZ központjához vezető bekötőútig. Így az ottani ipari övezetet úgy közelíthetik majd meg a kerékpárosok, hogy nem zavarják a közúti forgalmat. A támogatási szerződést már aláírta a város a fejlesztési ügynökséggel, így a kivitelezés várhatóan még az idén, november végére befejeződhet.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.