Zavarta, hogy beszélgettek a konyhában – börtönbe megy

Öt hónap börtönre ítélte szerdán jogerősen a Tolna Megyei Bíróság testi sértés bűntettéért azt az 53 éves férfit, aki arcon rúgta volt felesége ismerősét – tájékoztatott Hauszmanné dr. Szőke Rita, a büntető kollégium vezetője.

MNO
2010. 03. 18. 19:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádlottat további két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, s a bíróság elrendelte a korábban kiszabott 1 év nyolc hónap börtön-büntetés végrehajtását is. A megyei bíróság ezzel helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. A vádlott miután elváltak, nem dolgozott rendszeresen, ivott, csavargott, egyre agresszívebben viselkedett. Gyakran veszekedtek, kiabáltak amikor a férfi meglátogatta gyerekeit.

Tavaly január 18-án este az asszony a konyhában beszélgetett az egyik szomszédjával, amikor a volt férj beállított. Mivel nem nézte jó szemmel a pusztán jószomszédi kapcsolatot, ezt számon is kérte, majd ököllel leütötte felesége látogatóját. Amikor a sértett már a földön feküdt még az arcába is rúgott.

(teol.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.