A vásár a legmagasabb látogatói számot 2008-ban érte el, 292 ezer főt. A külföldi látogatók részaránya a megszokottnak megfelelő 11 százalék volt. A vásár fő témái az elektromos mobilitás és a gazdaságos technológiák voltak. Szinte minden autógyár bemutatott témába vágó modelleket.
Az autóipari ágazat az idei vásártól pozitív jeleket várt, miután tavaly a krízis kellős közepén számos kiállító mondta le részvételét. Emiatt született meg a döntés is, hogy az AIM ezentúl kétévente kerül majd megrendezésre. A döntésen nem változtat az idei magas látogatói szám – mondta Volker Lange, a VDIK (Verband der Internationalen Kraftfahrzeughersteller e.V.) szakmai képviseleti szervezet elnöke. A következő lipcsei AIM autószalont így 2012-ben rendezik meg, de a kísérő vásárokra az AMITEC és AMICOM kiállításokra jövőre is sor kerül. A vásáron összesen 465 kiállító vett részt és 88 százalékuk már 2012-re is jelezte részvételi szándékát.
(MTI)
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!