Az űrlény újabb csodatétele + Képriport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A már-már földöntúli képességekkel rendelkező Lionel Messi egymaga négy gólt szerzett a Barcelona színeiben az Arsenal elleni Bajnokok Ligája (BL)-negyeddöntőben, ezzel el is döntötte a mérkőzést. A 4–1-es katalán siker azt jelentette, hogy Pep Guardiola tanítványai ismét ott lesznek a legjobb négy között, miként a CSZKA Moszkva otthonában 1–0-ra diadalmaskodó Internazionale is. A BL mai játéknapján Manchester United–Bayern München- (az első mérkőzésen 1-2), valamint Bordeaux–Lyon (1-3)-összecsapásokat rendeznek.

Pintér Patrick
2010. 04. 07. 6:31


CSZKA Moszkva–Internazionale 0-1 (0-1)

Gólszerző: Sneijder

 

A Barcelona ellenfele a legjobb négy között a legutóbbi négy olasz bajnoki cím győztese, az Internazionale lesz, miután a milánói gárda idegenben is legyőzte a CSZKA Moszkva csapatát. Pedig az Inter játékosai, valamint José Mourinho vezetőedző is tartott a műfüves borítástól, amely már jó néhány csapatot megtréfált Moszkvában. Hogy mást ne mondjunk, a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőjében az angol válogatott itt bukta el a továbbjutást, miután 2–1-re kikapott Oroszországtól. Az olasz csapatnak (már amennyire olasznak lehet nevezni egy olyan csapatot, amelynek kezdőjében egyetlen olasz labdarúgó sem kapott helyet) azonban nem okozott gondot a műfüves pálya, de a CSZKA sem, mivel már a 6. percben megszerezte a vezetést Sneijder szabadrúgásgóljával.

A hazai csapat Honda és Gonzalez szabadrúgásaival igyekezett válaszolni, de mind a japán, mind a chilei középpályás próbálkozásai elkerülték Julio César kapuját. De Necid és Dzagojev sem járt sikerrel az első félidőben. A második játékrész elején aztán emberhátrányba is került a CSZKA, miután a csereként beállt nigériai Odiah megkapta második sárga lapját, majd az ezért járó pirosat is. Az orosz együttes esélyei ekkor szálltak el véglegesen, innentől kezdve ugyanis újra feltámadt a vendégcsapat. Milito előtt adódott is egy hatalmas lehetőség, de az argentin csatár Akinfejevbe lőtte a labdát.

A végén maradt az 1–0-s Inter-siker, ezzel az olasz csapat kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.