Döntetlen a „bronzcsatán”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A harmadik helyért harcoló Zalaegerszeg a dobogó legalsó fokán álló Győrt fogadta a magyar labdarúgó NB I 23. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget, így maradt a két csapat közötti egypontos különbség az ETO javára. A bajnokságot a Videoton vezeti, hét ponttal megelőzve a címvédő Debrecent, és tizenhárommal a harmadik Győrt.

Pintér Patrick
2010. 04. 18. 19:10

Gólszerző: Abraham (5.), Bajner (13.), Diego (18. – 11-esből, 28.), ill. Bajzát (12., 30.).

Rég nem látott, gólgazdag első félidőt produkáltak a csapatok, az első félórában összesen hat gól esett. Ebben az időszakban a kispesti Diego és a diósgyőri Bajzát is duplázni tudott, végül előbbi öröme lehetett teljes, hiszen a Honvéd 4-2-re meg is nyerte az összecsapást.

KECSKEMÉT–HALADÁS 2-3 (0-1)

Szombat, Kecskemét, 5000 néző. Vezette: Sulyok.

KTE: Lazareanu – Schindler (Szavics, sz.), Gyagys, Lambulics (Dudu, 83.), Farkas I. – Bori, Csukics, Némedi, Litsingi – Simon A. (Csordás, sz.), Montvai.

Haladás: Rózsa – Schimmer, Lengyel, Guzmics, Molnár B. – Rajos (Irhás, 53.), Simon Á., Halmosi – Nagy G., Oross (Bogdanovics, 92.), Sipos N. (Diouf, 87.).

Gólszerző: Farkas I. (57.), Némedi (70.) ill. Sipos N. (31.), Nagy G. (47., 61.)

Hiába készült megszerezni idei második hazai győzelmét a Kecskemét, a várt eredmény elmaradt, olyannyira, hogy a KTE végül pont nélkül maradt a tavasszal eddig szintén gyengébben teljesítő Haladás ellen. A vendégek a második félidő elején elhúztak két góllal, s bár hamarosan jött a szépítés, Nagy Gábor újabb gólja végleg eldöntötte a mérkőzést. Némedi már csak szépíteni tudott.

NYÍREGYHÁZA–ÚJPEST 2-2 (1-1)

Szombat, Nyíregyháza, 3000. Vezette: Vad II.

Nyíregyháza: Ovszijenko – Hurt (Andorka, sz.), Sztanisics, Struhar, Bosnjak (Varga K., 67.) – Miskolczi, Zabos (Pákolicz, 72.), Minczér, Nacim – Honma, Buguerra.

Újpest: Horváth T. – Szokol, Vaskó, Vermes, Takács Z. – Simek, Korcsmár (Foxi, 60.), Vasziljevics, Tóth N. (Bordás, 41.) – Rajczi (Varga R., 75.), Barczi.

Gólszerző: Bosnjak (42.), Andorka (76.), ill. Vermes (14.), Foxi (72.).

Kiállítva: Horváth T. (39.).

Vermes Krisztián 30 méterről óriási gólt ragasztott Ovszijenko kapujának jobb felső sarkába az első negyedóra végén, ezzel vezetett az Újpest a kiesőjelölt Nyíregyháza otthonában. A 39. percben azonban emberhátrányba kerültek a vendégek, a kapujából kifutó Horváth Tamás elütötte a gólhelyzetben kilépő Buguerrát, ezért a játékvezető kiállította. Helyére a roppant fiatal Bordás Dániel állt, akit Bosnjak a szabadrúgásból rögtön fel is avatott. A hajrához közeledve megint az Újpest került előnybe Foxi távoli lövésével, ám Andorka rövid időn belül egyenlített. A csapatok így végül megosztoztak a pontokon.

VASAS–PÁPA 2-2 (1-1)

Szombat, Budapest, Illovszky-stadion, 1000 néző. Vezette: Veizer.

Vasas: Végh – Mileusznics (Mendoza, 23.), Kovács G., Pavicsevics, Balog Zs. – Mundi (Beliczky, 79.), Bakos, Katona (Majoros, 73.), Benunesz – Hrepka, Divics.

Pápa: Szűcs L. – Venczel, Mészáros M. (Dlusztus, 80.), Farkas A., Rajnay – Heffler N. (Granát, 65.), Gyömbér, Bali (Jovánczai, 76.) – Abwo, Bárányos, Rebryk.

Gólszerző: Benunesz (15.), Hrepka (83.), ill. Abwo (20., 51.).

Remek húzásnak bizonyult Véber György részéről, hogy a kezdőcsapatba állította a nigériai Abwót, aki eddig jobbára csak csereként játszott a Pápában, akkor is csak percekre kapott bizalmat. Most azonban két góllal vette ki a részét a Lombard pontszerzéséből, amely akár három egységnyi is lehetett volna, Hrepka hajrábeli gólja azonban döntetlent eredményezett.

KAPOSVÁR–MTK 1-2 (1-1)

Szombat, Kaposvár, 2500 néző. Vezette: Takács.

Kaposvár: Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz – Gujic (Kulcsár K., sz.), Sztanics, Maróti, Balázs B. (Bőle, 70.), Junior – Oláh, Godslove (Farkas Z., 82.).

MTK: Filipovics – Rodenbücher, Vági, Hídvégi, Szekeres – Kulcsár T., Pintér Á., Vadnai, Lázok – Szatmári (Szabó Á., 60.), Pál.

Gólszerző: Maróti (15.), ill. Lázok (32.), Kulcsár T. (50.).

Az előző szezon egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal a Kaposvár, hogy otthonában győzte le a szezonnyitón az akkori bajnoki címvédő MTK-t. Ezt a sikert ma este nem sikerült lemásolnia a zöld-fehér alakulatnak, hiszen bár vezettek, az MTK végül fordítani tudott, s elvitte mind a három pontot a somogyi megyeszékhelyről.

 

ZALAEGERSZEG–GYŐR 1-1 (0-1)

Vasárnap, Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 3000 néző. Vezette: Bede.

ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Bogunovics, Miljatovic, Panikvar (Horváth A., 61.) – Kamber, Illés, Máté, Rajcomar (Balázs Zs., 84.) – Magasföldi (Sluka, sz.), Rudnevs.

Győr: Sztevanovics – Tokody, Fehér Z., Eugene (Djordjevics, sz.), Szabó O. – Koltai (Pantkava, 73.), Józsi (Kiss M., 83.), Pilibaitis, Kink – Nicorec, Alekszidze.

Gólszerző: Illés (62.), ill. Koltai (5.).

 

Bár hamar vezetést szerzett a Győr Koltai Tamás révén, a ZTE a második félidőben Illés szokásos bombájával egyenlíteni tudott, így döntetlenre mentette az összecsapást. A végig kiélezett küzdelmet hozó találkozón így a csapatok megosztoztak a pontokon.

 

Az élmezőny:

1. Videoton 53 pont

2. Debrecen 46

3. Győr 40

4. Zalaegerszeg 39

5. MTK 37

6. Újpest 36

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.