Egy út, négy óra, 36 gyorshajtó

Harminchat gyorshajtó, közöttük 16 külföldi állampolgár akadt fenn a 4-es számú főút 95. kilométere közelében tartott fokozott ellenőrzés során – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.

MNO
2010. 04. 01. 15:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerda délutáni, négy órán át tartó akcióban 35 rendőr vett részt, munkájukat katonai rendészek és polgárőrök segítették. Ezen idő alatt összesen 120 gépjárművet állítottak meg, 187 ember adatait ellenőrizték – tájékoztatott Veres Éva.

Öt vezetővel szemben összesen 46 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki. Négy ember ellen feljelentést tettek közlekedési szabálysértés miatt. Egy vezetés közben telefonáló sofőr ellen közigazgatási eljárás indult.

A fokozott ellenőrzés során két embernél közbiztonságra veszélyes eszközt találtak, ezért indult ellenük eljárás, míg egy nővel szemben tiltott kéjelgés miatt intézkedtek a rendőrök – közölte a sajtóreferens.

Egy héten belül ez volt a második közlekedésbiztonsági akció Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Múlt hét pénteken csaknem száz vezetőt értek gyorshajtáson a 4-es számú főút Szolnok megyei szakaszán, ellenük közigazgatási eljárás indult.

A fokozott ellenőrzést az indokolja, hogy az idén eddig egy halálos, öt súlyos és hét könnyű sérüléses baleset történt a 4-es számú főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei, 80 kilométer hosszú szakaszán. Tavaly 69 személyi sérüléses baleset történt, ebből 11 volt halálos, 19 súlyos, míg 39 könnyű sérüléssel járt.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.