Ismét sztrájkolnak a francia vasutasok

Idén harmadik alkalommal az árufuvarozás átszervezése és a szerintük várható többezres létszámleépítés ellen kedd este 8 órától határozatlan idejű sztrájkkal tiltakoznak a francia vasutasok a két legnagyobb szakszervezet felhívására.

MNO
2010. 04. 06. 15:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami vasúttársaság (SNCF) közleménye szerint a szuperexpresszek (TGV) 70 százaléka, a többi belföldi vonatnak pedig átlagosan a fele fog közlekedni. A nemzetközi gyorsvonatokat nem érinti a munkabeszüntetés. A kedd este 8 órakor kezdődő sztrájk határozatlan idejű, s az SNCF szóvivője úgy véli, hogy legalább csütörtök estig fennakadásokra kell számítani.

A szakszervezetek a tárgyalások megkezdésétől és azok eredményeitől tették függővé a sztrájk időtartamát. A CGT és a Sud-Rail felhívásában elsősorban a munkahelyek megvédése szerepel. A vasutasok az árufuvarozás tervezett átszervezése és annak következményei ellen tiltakozva hirdettek sztrájkot, mert jelentős leépítésektől tartanak. A vasúti áruszállítás kétharmadát jelenleg az ügyfelenként viszonylag kismennyiségű megrendelés teszi ki.

Az SNCF meg kívánja szüntetni a külön vagonokban történő áruszállítást, mert az jelentős veszteséget okoz a vasúttársaságnak. Az árufuvarozás veszteségének kétharmada az ilyen jellegű szállításokból adódik. Az SNCF idén 1404 munkahely megszüntetését tervezi. Az áruszállításban összesen 2600 állást számolnak fel, de más szektorokban új munkahelyek jönnek létre. A szakszervezetek szerint viszont az átszervezéssel az év végére közel négyezer dolgozó fogja elveszteni az állását.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.