Kevés új gépjármű fut az útjainkon

Átlagosan feleannyi új gépjárművet helyeztek forgalomba az idei év első negyedévében Magyarországon, mint a tavalyi hasonló időszakban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) az MTI-vel pénteken.

MNO
2010. 04. 02. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MGE közleménye szerint az új személyautók forgalomba helyezésének száma 55 százalékkal, a kishaszonjárműveké 56 százalékkal, a nagyhaszonjárműveké 45 százalékkal, míg a motorkerékpároké 40 százalékkal esett vissza 2010 január–márciusában az előző év első negyedévéhez viszonyítva. Ennek eredményeként az idei első három hónapban 10 210 személyautót, 1689 kishaszonjárművet, 133 darab nagyhaszonjárművet és 488 darab motort helyeztek forgalomba.

Az egyesület közleményében kiemelte: a jelentős csökkenés elsősorban amiatt következett be, hogy tavaly az év első harmadában a kereskedők nagy árengedmények mellett készletcsökkentő akciókat hajtottak végre, amelyek csak 2009 április–májusában futottak ki. Emiatt az MGE arra számít, hogy május végéig tovább csökkenhetnek az új gépjárművek forgalomba helyezési adatai az előző év hasonló időszakához képest, és ezután is csak egy enyhe emelkedés mehet végbe ezen a területen.

Az MGE rámutatott: a személyautók piacán továbbra is a céges, illetve a flottaeladások domináltak az idei első negyedévben. Ez a tendencia a válság kezdete óta áll fenn, és mindaddig megmarad, ameddig az ügyfelek hitelfelvételi kedve vissza nem tér. Ez pedig nagymértékben függ attól, hogy a válságból való kilábalás, a munkahelyek megőrzése, illetve számának gyarapodása mikor válik érzékelhetővé – húzta alá közleményében az MGE. Az egyesület becslése szerint a folyamat megindulása tavasz végétől várható.

A nagyhaszonjárművek területén a járműveket használó gazdasági szereplők helyzete még nem javult annyira, hogy ez a piac jelentősen meginduljon. A fellendülés érzékelhetősége, illetve megjelenése a vásárlásokban várhatóan a második fél évben következik be. A motorkerékpárok területén a személygépkocsi-szegmenshez hasonló jelenségek figyelhetők meg, azzal a különbséggel, hogy itt a flottaeladások szerepe elhanyagolható. A motorkerékpár-piac szezonalitása miatt az első negyedévi eladások jelentős részét a márciusi tette ki.

A 2010. március 1-jétől hatályos, vevőfinanszírozással kapcsolatos kormányrendelet (a körültekintő lakossági hitelezésről) és a PSZÁF által kiadott ajánlás tovább szigorította a feltételeket, ami a gépjármű-forgalmazás – elsősorban a magánügyfelek – területén továbbra is jelentős nehézségeket okoz. Az MGE szerint a piac erre várhatóan úgy reagál majd, hogy amennyiben az ügyfelek hitelfelvételi kedve fokozatosan visszatér, megerősödhetnek olyan finanszírozási megoldások, mint a forintalapú pénzügyi lízing és esetlegesen a tartós bérlet.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.