Dél-afrikai Köztársaság
Minden nagyobb futballtorna előtt az esélyesek között szokták emlegetni az éppen aktuális házigazdát, ám ebben az esetben alighanem kivételt kell tennünk. A dél-afrikai válogatott ugyanis nem tűnik túlzottan acélosnak a torna előtt, belső feszültségektől sem mentes a csapat felkészülése, ráadásul az utóbbi idők eredményei sem kecsegtetnek túl sok jóval. Igaz, a Bafana Bafana (A fiúk a fiúk) becenevet viselő nemzeti tizenegy az elmúlt fél évszázadban megjárta a hadak útját, hiszen 1964-ben a FIFA kizárta soraiból a szövetséget az országban eluralkodó, faji alapon kibontakozó politikai összetűzések miatt.
A nemzetközi szövetség csak az apartheid megszűnése után, 1991-ben oldotta fel az eltiltást, így a válogatott jó 37 évnyi szünet után léphetett ismét pályára 1992-ben, az akkoriban roppant erős kameruni csapatot le is győzte 1–0-ra. Az ország labdarúgása felfelé ívelő pályára lépett ebben az időszakban, olyannyira, hogy a nemzeti együttes Mark Fishsel, Doktor Khumalóval, Lucas Radebével, Shaun Bartlettel és Philemon Masingával a soraiban 1996-ban megnyerte a hazai pályán megrendezett Afrika-kupát (mind ez idáig először és utoljára), majd kijutott az 1998-as és a 2002-es világbajnokságra is. Közben kétszer is elnyerte az Afrikában rangos futballeseménynek számító Cosafa-kupát, s 1998-ban a 2., 2000-ben pedig a 3. lett a kontinensbajnokságon.
Azóta viszont kissé alászállt a dél-afrikai foci a fekete kontinensen is, az Afrika-kupán egyszer sem sikerült továbbjutnia a csoportból, idén pedig részt sem vehetett a tornán, mivel kiesett a selejtezőkben. A régi-új szövetségi kapitány, a brazil (1994-ben a selecaóval vb-aranyat szerzett) Carlos Alberto Parreira vezette sárga-zöldek legutóbbi öt mérkőzésükből négyet döntetlenre hoztak – Paraguay, Namíbia, Jamaica és Japán ellen –, Zimbabwét viszont 3–0-ra legyőzték. Közben kikaptak a brazil Santos tartalékcsapatától 2–1-re egy nem hivatalos barátságos találkozón, s ez némileg mutatja is, hol a helye most a Bafana Bafanának. Nem csoda, ha a szurkolók is féltik kedvenceiket a nagy lebőgéstől, annak ellenére is, hogy a tavalyi Konföderációs Kupán a negyedik helyen végzett a csapat úgy, hogy a bronzéremért vívott összecsapáson csak hosszabbítás után kapott ki 3–2-re a most is favoritnak tartott Spanyolországtól. Az együttes egyébként a továbbiakban csupán két alkalommal lép pályára a vb kezdetéig, április végén Németországban Kína, majd egy héttel a nyitómérkőzés előtt Dánia ellen Johannesburgban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!