Óriási siker: magyar nő lett a világbajnok

Összesen huszonöt ország nemzeti bajnoka közül a magyar Malkné Vígh Máriát választották a legjobb műkörmös mesternek a düsseldorfi világbajnokságon.

MNO
2010. 04. 01. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pontos kezű, tehetséges műkörmös a március 27-28-i megmérettetésen számos korábbi nagy nemzetközi mestert utasított maga mögé – olvasható az Elite Cosmetics csütörtöki közleményében. A magyarok ezzel a győzelemmel, illetve a legutóbbi londoni körmösolimpia megnyerésével a szépségiparban is nevet szereztek maguknak.

Malkné Vígh Mária zselékategóriában indult a nemzetközi versenyen, épített körmöt készítve jutott fel a dobogó legfelső fokára. Elmondása szerint elsősorban mentálisan készült az itt elvárt gyors és óramű pontosságú munkára, bár egyébként is naponta többnyire tizenöt órát dolgozik pilisvörösvári szalonjában.

Tervei szerint a jövőben is tanítani fog munkája mellett, illetve folytatja a versenyzést – bár ennél magasabb elismerést már nem is szerezhetne.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.