Mint mondta, a rajzfilm rendezője Richly Zsolt Balázs Béla-díjas érdemes művész lesz. Ő készítette egyebek mellett a Kockásfülű nyúl, a Kíváncsi Fáncsi és a Fabulák című gyermekfilm-sorozatokat, illetve a Háry János és a Lapok egy egér naplójából című rajzjátékfilmeket, ezen kívül számos diafilm és gyermeklap fűződik a nevéhez. A rajzfilmsorozat forgatókönyvírójának Lackfi János József Attila-díjas költőt kérték fel. Fabiny megemlítette, hogy a rajzfilm előkészületeiről a rendező beszámolt a reformációs emlékbizottság második ülésén a közelmúltban Budapesten. Ebből kiderült, hogy 200 millió forintos költségvetéssel számolnak a film kivitelezői, a tervek szerint pedig tizenhárom epizódból áll majd a sorozat.
A püspök hangsúlyozta, hogy a Luther Mártonról szóló rajzfilmsorozatnak – amire most keresnek támogatókat – az MEE lesz a tulajdonosa. A potenciális szponzorok között szólt többek között a norvég, amerikai, finnországi evangélikus egyházakról, de természetesen a pályázatok adta lehetőségekkel is élnek majd. Luther Mártonnak, aki 1517. október 31-én Wittenbergben meghirdette az egyház megújításának programját, zeneművel is szeretnének emléket állítani, ennek elkészítésével a tervek szerint Szokolay Sándort bízzák meg – mondta.
Fabiny Tamás korábban szólt arról is az MTI-nek, hogy 2017-ig minden évnek lesz tematikája, idén például Melanchton Fülöpre, Luther legközelebbi munkatársára és teoretikusára emlékeznek konferenciák és pedagógusképzések szervezésével. A reformáció nagy hírű dogmatikusának azzal is emléket állítanak, hogy kiállítják a Magyarországon található, saját kézírású leveleit a budapesti evangélikus múzeumban, illetve azokból egy kötetet adnak ki. A tematikus évek közül több is kapcsolódik majd a kultúrához: 2012 például A reformáció és a zene, 2015 pedig A reformáció és a képzőművészetek éve lesz.
(MTI)
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!